2014.10.31.

A két Mercedes az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén sem talált legyőzőre, a harmadik helyet Fernando Alonso szerezte meg a Ferrarival.

2014.10.31.

Érdekes kérdést kaptunk, miszerint nem ártana átismételni az egyes táblák területi érvényességét. Merthogy nem is olyan egyszerű!

2014.10.31.

A német autógyártó az olasz motorkerékpár-gyártó részvényeinek 25 százalékát vásárolta meg.

2014.10.31.

A speciálisan felkészített FCV a japán ralibajnokság utolsó futamán látja majd el a „nullás autó” szerepét.

2014.10.31.

Az új X5 M és az új X6 M ugyanazt az 567 lóerős, ikerturbós V8-as motort kapta meg.

2014.10.31.

Az Audi legsikeresebb modelljének első nemzedéke 1994-ben mutatkozott be, a következő 2015-ben érkezik.

2014.10.31.

A világbajnoki pontversenyt vezető brit három tizeddel verte csapattársát, Nico Rosberget.

2014.10.31.

Tavalyi első helyét megvédve ismét világbajnok lett a WRC sorozatban a Volkswagen.

2014.10.31.

Gyakran hívnak versenyautó bemutatóra, de az már ritka, hogy vezetési lehetőség is van az ajánlatban: a BME Formula Racing Team repülőtéri rendezvényén belsőégésű és villanymotoros torpedó várta a vállalkozókat.

2014.10.31.

További lopott autók azonos című rovatunkban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..