Forma-1

Hamilton nyerte az első szabadedzést Austinban

2014.10.31.

A világbajnoki pontversenyt vezető brit három tizeddel verte csapattársát, Nico Rosberget.

A papírforma szerint alakult az első szabadedzés az Amerikai Nagydíjon, amelyet tavalyhoz hasonlóan a texasi Austinban rendeznek. Az edzéselsőségre csak a Mercedes versenyzőinek, Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek volt esélye, közülük ezúttal a brit kerekedett felül, aki egyedüliként tudott 1:40 alatti köridőt produkálni.

A Caterham és a Marussia autók hiányzása azt jelenti, hogy csak 18 autó vett részt a szabadedzésen, ennyire kevés autó utoljára a 2005-ös Monacói Nagydíjon volt.

A Mercedes-fölény ellenére az edzés nagy részében a McLaren autói álltak az élen, pedig nem működött a rádiókapcsolat a bokszutcai irányítás és az ezüst autók között. Bér az első két helyről leszorult, Jenson Button így is elégedett lehet a harmadik helyével, ráadásul csak egy tizeddel maradt le Rosbergtől. Csapattársa, az újonc Kevin Magnussen is állt egy rövid ideig a tabella élén, de neki végül az ötödik hellyel kellett megelégednie, közvetlenül a Toro Rosso újonca, Daniil Kvyat mögött.

A Ferrari új első és hátsó szárnyat tesztelt, és azt is vizsgálták, hogy akkor is jól látnának-e ki a pilótáik, ha megemelnék a jövő évi autó orrát. Fernando Alonso a hatodik, Kimi Räikkönen a 12. helyen végzett. Sebastian Vettel lett a hetedik, a négyszeres világbajnokról tudni kell, hogy megszegte a motorszabályt – amely megszabja, hogy hány motort lehet büntetés nélkül felhasználni a szezon során – emiatt a vasárnapi versenyt mindenképp a bokszutcából fogja megkezdeni. Csapattársa, a vb-címre még matematikai eséllyel rendelkező Daniel Ricciardo motorproblémával küzdött, ezért csak öt kört tett meg, és csak a 17. helyet szerezte meg. Nála csak Romain Grosjean volt lassabb, a francia versenyző ugyanis egy új orrkúpot tesztelt a Lotuson. Immár második alkalommal kapott tesztlehetőséget a 17 éves Max Verstappen a Toro Rossótól, a Forma-1 valaha volt legfiatalabb pilótája a 10. helyen végzett.

A szabadedzés leintése után az autók visszatértek a pályára, hogy gyakorolják az új sárga zászlós szabályt, amely egy megadott sebességhatár betartására kötelezi őket a veszélyes szakaszon.

Eredmények:

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:39.941s

-

28 kör

2

Nico Rosberg

Mercedes

1:40.233s

0.292s

32

3

Jenson Button

McLaren/Mercedes

1:40.319s

0.378s

27

4

Daniil Kvyat

Toro Rosso/Renault

1:40.887s

0.946s

33

5

Kevin Magnussen

McLaren/Mercedes

1:40.987s

1.046s

29

6

Fernando Alonso

Ferrari

1:41.065s

1.124s

27

7

Sebastian Vettel

Red Bull/Renault

1:41.463s

1.522s

20

8

Luiz Felipe Nasr

Williams/Mercedes

1:41.545s

1.604s

19

9

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:41.722s

1.781s

24

10

Max Verstappen

Toro Rosso/Renault

1:41.785s

1.844s

32

11

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:41.907s

1.966s

21

12

Kimi Räikkonen

Ferrari

1:41.965s

2.024s

23

13

Pastor Maldonado

Lotus/Renault

1:42.329s

2.388s

28

14

Adrian Sutil

Sauber/Ferrari

1:42.333s

2.392s

23

15

Sergio Pérez

Force India/Mercedes

1:42.359s

2.418s

23

16

Esteban Gutiérrez

Sauber/Ferrari

1:42.516s

2.575s

24

17

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:42.598s

2.657s

5

18

Romain Grosjean

Lotus/Renault

1:43.229s

3.288s

26

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....
2024.05.28
Az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) vizsgálatot idított Waymo vállalat ötödik....
2024.05.28
Farkas Kevin megtörte a jeget, és megszerezte első pontjait a 2024-es szezonban Le Mans-ban, a Red....
2024.05.28
Hazánkban is bemutatkozott a Suzuki Swift negyedik generációja. A teljesen új modell az elődök....
2024.05.28
A 67-es főút Látrány elkerülő szakaszának bővítése keretében átadott több mint 10 kilométeres....
2024.05.28
Véget ért egy jókora dugókkal járó munka, mostantól az autósok és a gyalogosok is örülhetnek. ..
2024.05.28
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2926-an lépték át Bács-Kiskun....
2024.05.28
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..