2014.11.13.

A retró kompakt kínálatában öt új, Euro 6-os motor jelent meg, és a fedélzeti elektronikája is fejlődött.

2014.11.13.

– Légkondicionált állomásokkal és elegáns első osztályú kocsikkal várja az utasokat az Egyesült Arab Emírségek első villamosvonala, amelyet szerdán adtak át Dubajban.

2014.11.13.

Baross Gábor európai kitekintésű közlekedési szakember volt, aki az 1890-es évek elején már tudott az automobil létezéséről is. Jánosi János a Magyar Posta kiváló szakemberének feljegyzéseiből tudjuk, a Föld, Ipar és Kereskedelemügyi Minisztériumban „Műszaki Kar” elnevezéssel egy külön szakmai...

2014.11.13.

– Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől – derül...

2014.11.13.

– Bővül a Mol északi-tengeri portfóliója, miután a cég sikeresen pályázott az Egyesült Királyság 28. kutatáslicenc-kiírásán – jelentette be az olajtársaság a BÉT honlapján.

2014.11.13.

A Ford minden idők legerősebb Kuga modelljét kínálja: a 2,0 literes TDCi motor teljesítménye 180 lóerő, forgatónyomatéka pedig 400 Nm. Az áttervezett 2,0 literes TDCi dízelmotor teljesítménye 10 százalékkal nőtt, miközben CO2-kibocsátása 19 g/km-rel csökkent.

2014.11.13.

- Egy évnyi szabadnapot adományoztak egy súlyosan beteg és várandós feleségét ápoló buszvezetőnek munkatársai a franciaországi Nizzában.

2014.11.13.

– Bulijármű lett a közbringa, péntek este használják a legtöbben a BuBit, de hétköznapokon is gyakori, hogy napi ötezer fölé nő a zöld kerékpárt használók száma – írta a Népszabadság.

2014.11.12.

Csak közös fellépéssel bírhatják rá a hazai autóbusz gyártók az állami döntéshozókat, hogy hosszútávú megrendelésekkel támogassák a magyar ipar fejlődését - hangzott el a 45. Autóbusz Szakértői Tanácskozáson.

2014.11.12.

– Sikeresen landolt a Rosetta űrszonda Philadelphia-leszállóegysége a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, amely jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől – jelentették be a darmstadti irányítóközpontban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....