Számos újdonságot, világpremiert bemutatnak Detroitban, az Észak-amerikai Nemzetközi Autószalonon, néhányat nálunk is megnézhet a képgalériánkban.
A 2015-ös Szórakoztató Elektronikai Szakkiállításon a Ford bemutatta, hogy az innovatív szemléletet nem csupán modern, új járműveinek fejlesztéséhez használja fel, hanem a világ gondolkodásmódjának megváltoztatására is.
A Detroiti Autószalonon az új SUV-ot még nem mutatták be, de a nevét már megtudhattuk. Az biztos, hogy még idén bemutatkozik valamelyik nagy kiállításon.
A Detroiti Autószalonon bejelentették az Év Autója és az Év Teherautója díj idei nyerteseit.
A Detroitban leleplezett Santa Cruz a hagyományos pickupok és a divatos szabadidő-autók közötti átmenetet képviseli.
A kínai tulajdonú svéd Volvo Cars hétfői bejelentése szerint az Egyesült Államokba is exportálná Kínában gyártott modelljeit, ezzel az első olyan autógyártó lenne, amely Kínában előállított járműveket tömegesen értékesít Amerikában.
A dugódíj bevezetésének reális időpontja 2016 vége – erről Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában beszélt.
Piacvezető technológiai nagyvállalatok, feltörekvő startupok és érdeklődők adtak randevút egymásnak a szerencsejátékok fellegvárában, Las Vegasban január 6–9. között.
Huszonöt éve, 1990. január 13-án írta alá Budapesten Suzuki Osamu, a japán autógyár tulajdonosa, Lepsényi István, az Autókonszern Rt. ügyvezető igazgatója és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes a Suzuki személygépkocsikat gyártó magyarországi vegyes vállalat alapmegállapodását.
Sokan úgy vélik, hogy a lakó-pihenő övezetből kihajtó mindig elsőbbséget köteles adni. Vajon így van ez?