Devizapiaci elemzők szerint a nem rögzített árfolyamon törlesztés miatt az autóhiteleseknek veszítenek a legtöbbet a kedvezőtlen árfolyammozgáson.
Különösen erős növekedés volt tapasztalható a nyugat-európai eladásokban, a 292 ezer darabos értékesítési szám 6.5 százalékkal magasabb, mint a megelőző év adata.
A Volkswagen hamarosan dönt a valaha volt legerősebb Golf gyártásáról.
Az autósoknál 2011-es győztes, az összetettben élen álló Nasszer al-Attijah nyerte a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai, 11 szakaszát.
A válság utáni legjobb évet zárta tavaly a magyar járműpiac, a növekedésben fontos szerepe volt a lízingtársaságoknak is tekintettel arra, hogy az új személy- és kisteherautók 38 százalékához lízingkonstrukció segítségével jutottak hozzá a vásárlók - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség...
Ismét rekordévet zárt 2014-ben a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának tavalyi gyártása több mint 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az MTI-vel a vállalat szerdán.
Nagy múltú márkától kell búcsúzni: a holland Spyker alkalmazott a világon először négykerék-hajtást, és ez volt az első hathengeres motorral, valamint mind a négy kerekén fékkel szerelt autó, az egykori repülőgépgyártó a piac kedvéért nevet is változtatott, de hiába, a csődöt nem kerülhette el...
Készülj fel a az Autó, Motor és Tuning Show 2015 eseményeire a legutóbbi felvonásról készült videókkal.
Addig keres helyettesítőt, amíg az Africa Race-en balesetben gerincsérülést szenvedő Bunkoczi László teljesen felépül.
A Tivoli többek között a Nissan Juke és az Opel Mokka vetélytársa lesz, amikor nyáron elkezdődik az európai forgalmazása.