A kínai márkák közül csak a GAC ment el Detroitba, ahol be is mutatta új szabadidő-autóját, amit egyszer talán Európában is forgalmazni fognak.
Az egész évben tartó hegymenet két, egy irányba ható tényezőnek köszönhető: egyrészt tavaly az előző évhez képest több mint tíz százalékkal több – csaknem félmillió – használtautó cserélt gazdát, másrészt ezeknek a járműveknek az átlagára csaknem 9 százalékkal növekedett ugyanebben az időszakban...
Elsősorban a járműgyártás és az élelmiszeripar játszott jelentős szerepet az ipari termelés tavaly novemberi 5,8 százalékos bővülésében az Erste Bank elemzője szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy az ipar bővülése továbbra is egészséges szerkezetű, ezt mutatja az is, hogy...
A Ford tavaly 0,2 százalékponttal, 8 százalékra növelte részesedését az európai piacon úgy, hogy mintegy 1,16 millió járművet értékesítve 7,3 százalékkal növelte értékesítéseit az előző évhez képest. Ennek eredményeként 2014-ben a Ford volt Európa második legnagyobb darabszámban értékesített...
Új értékesítési rekordot könyvelt el a ŠKODA 2014-ben, és a márka 119 éves történelmében első alkalommal adott el egymilliónál is több járművet. A márka nemzetközi kiszállításai 12,7 százalékkal, 1 037 200 járműre növekedtek az elmúlt évben (2013: 920 800). A márka nemzetközi piaci részesedése 1...
A prémium kategóriás márkák exportjára összpontosító stratégiájának köszönhetően a tervezettnél korábban, már az idén nullszaldós lehet üzemi eredmény szinten Európában a Fiat Chrysler Automobiles (FCA).
Az autósoknál a spanyol Nani Roma, míg a motorosok mezőnyében a portugál Helder Rodrigues volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, 9. szakaszán.
Olvasói levelünkre válaszolunk. Féktávolság, fékút „hogyisvanez”?
A Tesla, az elektromos autózás úttörője nem tart az olajárak csökkenésétől. – Az olaj, csak mert olcsóbb lett, még nem lesz több is – jelentette ki Jerome Guillen, a Tesla értékesítési igazgatója kedden a detroiti autószalonon.
Tavaly 629 repülőgépet adott át a toulouse-i székhelyű Airbus repülőgépgyártó, ami rekordnak számít a cég történetében.