Látványos közúti balesetet imitáltak a katasztrófavédők a kőröshegyi viadukton.
Örök téma a km-óra visszaállítás, na, de ennyit, kérem?
Már dolgoznak azon a technológián, amely lehetővé tenné, hogy a repülőgépek vészhelyzetben távvezérelhetőek legyenek, állítja a német légügyi hatóság.
Aki a zsúfolt nagyvárosba akar bejutni, választhat a közút és a dugómentes kötött pályás közlekedés között. A legfrissebb adatok szerint az osztrákok utaznak legtöbbet sínen, és a bécsi főpályaudvar példát adhat a magyar fővárosnak is.
A Volkswagen-csoport az első negyedévben 2.49 millió gépkocsit szállított ki, ez 1.8 %-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Mára is teljesen lezárják a 7-es főút fonyódi szakaszát a megmozdult partfalnál szükségessé vált fakivágások miatt.
Elárverezték a Déli-sarkra szervezett heroikus expedíciót megörökítő archívum sosem látott képeit.
A kizárólag Győrben készülő Audi TT sportautó csúcsváltozatával, egy TTS-sel ajándékozta meg a győri Audi Hungaria Motor Kft. a megyei rendőr-főkapitányságot. A 310 lóerős járművet hétfőn Gerd Walker, járműgyártásért felelős ügyvezető igazgató adta át Csizmadia Gábor Győr-Moson-Sopron megyei...
A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak - állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.
A győri Mobilis adott helyet a Formula Student Sympoziumnak, amelyen részt a versenyeket több mint húsz éve ismerő és követő szakértője Pat Clarke, aki Ausztráliában él, a versenyek miatt azonban gyakori vendég Európában és az Egyesült államokban. Őt kérdeztük a versenyekről, magáról és magyar...