Kissé csökkentek az amerikai Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó vállalat eladásai az első negyedévben az erős konkurencia miatt, bevételét pedig a dollár erősödése szorította lejjebb. Emiatt vállalat csökkentette idei értékesítési tervét – derül ki a cég honlapján közzétett első negyedéves...
Zsinórban hat Trabantja volt a taxizást egy drapp színű 1300-as Ladával kezdő és E-osztályos Mercedesszel befejező szegedi Sárkány Lukácsnak – ma is ő a Rádió Taxi Három egyik ügyvezetője.
Németországban a Deutsche Bahn (BD) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezete (GDL) szerdán kiterjesztette sztrájkját a személyszállító vonatokra.
A Tomracing Motorsportot az IMRC és a Magyar Bajnokság első futamán két versenyző képviselte: az olasz bajnokságra készülő és csak tesztelő Gyutai Adrián (Supersport), valamint a 2013-as magyar IMRC bajnoki címet szerző Fenyvesi Gábor (Superstock 1000).
Tizenhét és fél óra repülés után megérkezett kedden második és egyben utolsó kínai állomására, Nankingba a világ körüli úton lévő napelemes svájci repülőgép, a Solar Impulse 2.
Több mint száz önkéntes vett részt a hétvégén az Esztergomi Futóművek, az Esztergomi Önkormányzat és a Magyar Suzuki Zrt. közös szemétgyűjtő akciójában, amelynek során megtisztították az esztergomiak egyik kedvelt rekreációs létesítményét, a „biciklisutat”.
Emelte bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 370-371 forintra, míg a gázolajé 373-374 forintra nőtt.
Miután sikeresen célba ért a Barcelona World Race versenyen, Fa Nándor az eredeti program szerint folytatja felkészülését a jövő évi Vendée Globe szóló földkerülő versenyre.
Százezer SEAT három hónap alatt, ami tizedével több az egy évvel korábbi eredménynél.
Egymás hegyén-hátán rozsdásodik több tucat motorvonat egy indonéziai vasútállomás mellett. Az apokaliptikus vonattemető kísértetkocsijai padlóján áttört a dzsungel, miközben hajléktalanok és prostituáltak keresnek védelmet bennük a monszunesők elől.