közlekedésbiztonság

Tudósok meghökkentő bejelentése autóvezetőknek

2015.04.20.

A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak - állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.

A Loughboroughi Egyetem szakemberei által végzett kutatás kiderítette, hogy ha egy gépkocsivezető csupán öt korty folyadékot fogyaszt el egy óra alatt, szervezetében hasonló állapot alakul ki, mintha ittasan vezetne. Ha a gépkocsivezető egy óra alatt csak 25 milliliter vizet fogyaszt el, több mint kétszeresére nő az általa elkövetett hibák száma azokhoz képest, akik elegendő mennyiségű folyadékot isznak.
    

Ron Maughan professor emeritus, a tanulmány vezetője a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta: "valamennyien elítéljük az ittas vezetést, de általában nem gondolunk bele abba, hogy másféle dolgok hogyan hatnak vezetési képességeinkre, ezek egyike a folyadékfogyasztás és a kiszáradás. Kétségtelen, hogy az alkohol és a drogfogyasztás gépkocsivezetésnél növeli a balesetek kockázatát, eredményeinek azonban kimutattak egy fel nem ismert veszélyt, és azt sugallják, hogy a gépkocsivezetőket bátorítani kell arra, fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot.

A kiszáradás következtében romlik a szellemi teljesítmény, hangulatingadozás áll be, csökken az összpontosítás, az éberség, a rövid távú memória képessége - figyelmeztetnek a kutatók, akik először tanulmányozták a kiszáradás, a vezetői hibák és a baleseti kockázatok közötti kapcsolatot.

A Physiology and Behavior című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukhoz férfi vezetőket teszteltek laboratóriumi körülmények között szimulátor segítségével.

Minden résztvevő három különböző alkalommal vett részt a teszten, ezek közül egyszer úgy vezetett a szimulátoron, hogy elegendő folyadékot ivott - óránként 200 millilitert -, egy másik alkalommal pedig úgy, hogy alig ivott valamit - óránként 25 millilitert. A teszteken két órán át kellett egy autóúton vezetniük.

Amikor elegendő folyadékot fogyasztottak, 47 balesetet idéztek elő, amikor igen keveset, a balesetek száma 101-re nőtt. A hibák aránya a két órában nőtt, az időintervallum utolsó negyedében csúcsosodott ki - ismertette az eredményeket a The Daily Telegraph brit napilap. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..
2025.01.29
Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a XI. kerületi Fehérvári úton, a Hauszmann....
2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....