Készenléti Rendőrség

Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban - videóval

2024.09.20.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és információi alapján indult büntetőeljárás még tavasszal a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály fehérvári egységénél egy feltehetően illegálisan működő üzemanyagtöltő állomással kapcsolatban. Ahogy az NNI fehérvári nyomozói haladtak előre a felderítésben, egyre inkább körvonalazódott a bűncselekményben érintettek szerepe. A gyanú szerint egy székesfehérvári, kamionmosóként üzemelő kft. feketén üzemanyagot szerzett be, majd azt továbbértékesítette.

A 44 éves cégvezető az illegális üzletet 19 éves fiával működtette. Egy budapesti szállítmányozási cég sofőrjei jártak naponta a mosóba, majd a szállítással rájuk bízott üzemanyag egy részét ott kannákba fejtették. A tartályautók rekeszeiből hol benzint, hol gázolajat szívtak le. A nyomozók bizonyítékai alapján ebben nyolc sofőr vett részt, köztük a kamionmosót üzemeltető férfi öccse.

A bűnszervezet – amely konspirált módon működött – a gyanú szerint mintegy 50 millió forintot zsebelt be év eleje óta az illegális bizniszből.

A KR NNI fehérvári osztálya összehangolt akciót szervezett az elkövetők elfogására, egyszerre 12 helyen tartottak elfogásokat és kutatásokat. Így Székesfehérváron, Gárdonyban, Magyaralmáson, Öskün és Várpalotán. Egy helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre az elfogást, míg a többinél az NNI nyomozói mellett a KR bevetési egysége és rendészeti állománya, valamint a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi munkatársai is részt vettek.

Az intézkedéseknél jelen volt a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi mobil laborja is, melynek tagjai az üzemanyagok azonosításában, valamint a tűzveszélyes anyagok tárolási körülményeinek vizsgálatában segítették a nyomozók munkáját.

A kutatások során a rendőrök lefoglaltak minden olyan eszközt és iratot, mely bizonyítékként szolgálhat. Emellett vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak több mint 17 millió forintot, közel 4 ezer eurót és öt nagy értékű járművet: három autót és két motorkerékpárt.

A tíz férfit – előállításukat követően – a KR NNI munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki. Apát és fiát jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás, míg a nyolc sofőrt nagyobb értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás miatt. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekeznek.

A képre kattinva megnézhet egy videót

A nyomozásnak itt nincs vége, a KR NNI vizsgálja, hogy az illegális tevékenységben még kik vehettek részt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....