A Chevrolet Sanghaji Autószalonon bemutatott elektromos tanulmányautója egy sci-fi mozifilmben is simán szerepelhetne.
A gyár harmadik évfordulójára a három modell mellé háromra bővítette a sport területén támogatott egyesületek számát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Kezdetben a nehéz járműveknél jelentkezett az az igény, hogy a kormánykerék forgatásához szükséges erőt mérsékelni kell. A kormánygép áttételének és a kormánykerék átmérőjének növelése már nem volt járható út. Később a személyautók vezetői is kérték a segítséget, elsősorban a parkolási manőverek...
A Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft. gondozásában Awe Wartburg - Két ütem, három henger, négy kerék címmel jelent meg Boros Jenő technikatörténeti könyve.
A Sanghaji Autószalonon leleplezett C Coupé GTE megmutatja, hogy milyen kinézetű és technológiájú csúcsmodellre számíthatunk a Volkswagentől a közeljövőben.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 2 balesetben 2 személy vesztette életét, 40 súlyos és 82 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.
A Bild am Sonntag című lapnak először szólalt meg Martin Winterkorn azt követően, hogy a Volkswagennél megerősödve túlélte a felügyelőbizottság elnökével vívott hatalmi harcot.
Május 17-én ismét megrendezik a DAT Gépjármű Regatta vitorlásversenyt, amelynek Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port kikötő előtti terület ad otthont.
Az 1994 és 2006 között gyártott Ikarusokra előzetes regisztrációt követően szállhattak fel a szentpéterváriak és vendégeik. A járművek az orosz nagyváros főutcáján, a Nyevszkij sugárúton közlekedtek egész nap expressz járatokként.
A bajorok nagycirkálója legalább olyan különleges és mindenre alkalmas, mint Han Solo csempészésre átalakított teherűrhajója. Gyors, mint a gondolat, kényelmes, mint egy tévénéző bőrfotel, és ha lenne autópálya a bolygók között, akár a Marsra is tervezhetnénk túrát vele. A sok műszaki...