2014.07.07.

Több sikeres autóbusz tervezője és könyv szerzője Finta László, aki többek között a világ legnagyobb sorozatban gyártott modelljének, a 200-asnak formáját is megrajzolta.

2014.06.28.

„Ha valaki megkeresett volna azzal, hogy van 100 millió forintom, csináljunk egy javítóműhelyt, valószínű kinevettem volna” – mondta a cég ügyvezetője, aki a koncepció papírra vetésétől a működés megkezdéséig bábáskodott a vállalkozás születése felett. Végül kevesebb, mint százmillióból, de a...

2014.06.14.

Aki tudni szeretné, hogy mitől jó egy szerviz, annak elsősorban kötelező olvasmány az alábbi cikk, másrészt pedig már most elárulhatom, hogy nem dolgoktól és nevektől, hanem emberektől…

2014.05.31.

Öcsi bácsi nem szereti a sok beszédet, az újságírókat sem túlzottan, ellenben velem kivételt tett: sokat mesélt a túraautózásról és a hegyi versenyekről, betekintést engedve ezzel a kezdeti időszakba és a 450 serleg történetébe. Zárásként pedig a 20 évvel ezelőtti befejezés hátterének emberi...

2014.05.26.

Lassan elkezdődik a nyaralási szezon, amire egész évben készül a család minden tagja. Azon túl, hogy kiválasztottuk a megfelelő helyet és időpontot, felkészítettük az autót az utazásra, vajon tisztában vagyunk-e a megérkezés biztonságát garantáló Assistance szolgáltatások előnyeivel és a hiányuk...

2014.05.17.

A folytatásban az oktatói munkatapasztalatoké és az elmaradhatatlan mazsola-tanoda sztoriké a főszerep, no meg a tartalmas és mozgalmas életút fontosabb mérföldkövei és üzenetei is még hátra vannak.

2014.05.10.

Vajon mit ad tovább az, aki édesapjától családcentrikus szemléletet, szakértelmet és a munka becsületét kapta? A dél-budai székhelyű családi vállalkozás vezetőjével többek között arról is beszéltünk, mi áll a Volvo és az Ivanics név összefonódásának hátterében.

2014.05.04.

Exkluzív interjú a Ford európai vezérigazgató-helyettesével.

2014.05.03.

A hagyományos gépjárművezetői-képzés és a driftelés szakértőjével pályafutásának kezdeti időszakáról beszélgettem.

2014.04.26.

A szép, zöld angol pázsit anekdotájában tudják mit válaszolt az öreg kertész arra a kérdésre, hogy mi a titok? „Harminc éve én locsolom, én gondozom...”. Az Autó Máté Kft. vezetője ennek szellemében építi és vezeti az idén húszéves cégcsoportot. A jubileumi év apropója kapcsán beszélgettem Máté...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....