utánpótlás
Milyen fontosabb szabályok vonatkoznak a gyalogosokra a gyalogátkelőhelyeken?
A zebra azért van, hogy megkönnyítse a gyalogosok dolgát. Tehát, ha szeretnénk átkelni az úttesten, akkor keresnünk kell egy zebrát. Ha nincs, akkor a járda meghosszabbított vonalán tudunk átkelni az úton. Ha csak az úttesten áthaladva tudjuk folytatni utunkat, akkor a legrövidebb, és leggyorsabb módon kell megtennünk ezt, és áthaladás előtt körül kell néznünk, hiszen ahol nincs zebra, ott az úton haladó járműveknek van elsőbbsége. Azt sem árt tudni, hogy a gyalogosnak tilos az úttesten áthaladni akkor, ha a közelben zebra, aluljáró, vagy felüljáró is van az áthaladásra. Illetve a buszöbölben álló busz előtt sem haladhat át addig, míg az tovább nem halad.
Milyen szabálytalanságokat tapasztaltam?
A rendőrségi akciótól függetlenül, aki napi szinten autózik, vagy motorozik nagyon sok szabályszegővel találkozik, vagy éppen rácsodálkozik arra, hogy egyesek milyen felelőtlenül közlekednek. A legnagyobb veszélyt azok a gyalogosok jelentik a többi közlekedőre, akik úgy mennek át a zebrán, hogy közben nem figyelik a járművek mozgását. Oktatóm annak idején többször is elmondta, hogy elsőbbsége csak annak van, akiknek azt megadják. Így sosem szabad azt feltételezni a másik félről, hogy le is mond számunkra elsőbbségéről.
Nagyon sok baleset abból adódik, hogy a zebrára lépve nem figyelik az autók mozgását, ami életveszélyes lehet, hiszen míg az egyik sávban érkező elenged, a másik sávból érkezhet egy figyelmetlen autós, aki annak ellenére nem fog megállni, hogy a zebra előtt álló másik autótól nem látja, hogy számíthat e gyalogosra a gyalogátkelőn. A másik probléma a "még beleférőkkel" van, ilyenkor a gyalogos már a zölden villogó jelzés ellenére átszalad, de már nem ér át csak a piros jelzésen, így balesetveszélyes helyzetbe kerül. A hirtelen lelépéssel is minden szabályszegő a saját testi épségét kockáztatja. Akik ilyen „kamikáze” akcióba lendülnek, valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy egy modern autónak is jó pár méter fékútja van, nem beszélve egy nagyon teherautóról, vagy buszról.
A telefonjukat tapizókról, hangosan zenét hallgatókról, és külvilágot kizárókról is szót kell ejteni. Ők csak az őrangyalukban, és a többi közlekedő figyelmességében bízva tudnak balesetmentesen megérkezni.
Fotó: police.hu/
A kerékpárosokkal is akadt probléma
Örök vesszőparipám, hogy mivel a kerékpározáshoz nem kell vezetői engedély, így a kerekezők nagy része azt gondolja, hogy rájuk nem vonatkozik semmilyen közeledési szabály. Így nyugodtan behajtanak a tiltó táblák ellenére az egyirányú utcába, lavíroznak a veszélyesen szűk útszakaszokon, és sokszor bizonytalan haladásukkal veszélyeztetik magukat, és a többi közlekedőt is.
Ezek után már nem meglepő, hogy nagyon sokan a pofonegyszerű táblákat sem tudják értelmezni, amik a gyalogátkelőhelyen figyelmeztetik őket a szabályos áthaladásra. Az illetékesek így szavakkal is megerősítették, és kihangsúlyozták a tábla jelentését: "Hajtva tilos! Tolva szabályos!" Ez azt jelenti, hogy ahol nem kerékpárút folytatásában keresztezi egymást kerékpáros, és más közúti forgalomban részt vevő jármű, ott a kerékpárosnak kell úgy megközelítenie a gyalogátkelőhelyet, hogy elsőbbséget tudjon adni a keresztező forgalomnak. Vagy a kerékpárról leszállva gyalogosként átkelni.
Volt már részem olyan incidensben, amikor kivágott elém egy parkból a fiatal biciklis, a szerencse csak az volt, hogy számítottam az autósokat gyakran veszélyeztető szituációra, így időben meg tudtam állni. Az viszont tragikus, hogy miután kérdőre vontam a fiatalembert, természetesen neki állt feljebb, és nem is értette meg, hogy mennyire közel járt egy gázoláshoz.
Fotó: police.hu
Városban biciklizni az egyik legveszélyesebb dolog, amit csak történhet velünk. Nem érdemes az autósok között előre menni a lámpáig, mert nem leszünk olyan gyorsak, mint robogóval vagy motorkerékpárral. Kevesebb kerékpárút van (de jó hír, hogy folyamatosan fejlesztik ezeket, így minden szezonban egyre több lesz), így mindig figyelnünk kell a körülöttünk zajló eseményekre, egy percig sem tompulhatnak a reflexeink.
Nehéz a bringások dolga, ezzel abszolút egyet értek, hiszen a gyalogosok sem, és az autósok még kevésbé kedvelik őket. Ahhoz én is eleget tekerek, hogy tisztán átlássam ezt a helyzetet. De pont ezért tanácsolom mindenkinek, aki kerékpárra ül, hogy gondoskodjon a megfelelő (legalább a fejet védő) védőfelszerelésről, és úgy közlekedjen, hogy mindig tudja, saját maga a legvédtelenebb közlekedő a járművek körül.
Fotó:cdn.pixabay.com/
Az autósok sem maradnak ki
Valamiért ősi ellenség alakult ki az autósokban a kerékpárosokkal szemben. Talán a dugóban araszolva irigykednek arra, ha a biciklis haladhat? Én napi szinten robogózom egész évben, igen, télen is. Mai napig tapasztalom ezt a magatartást. Ha áll a sor, akkor mindig van olyan kedves autóstárs, aki direkt úgy manőverezik, hogy még véletlenül se férjek el mellette.
Egyszer megálltam egy ilyen jólelkű autóstárs mellett, és feltettem neki a kérdést, hogy miért fáj neki elengedni engem? De sajnos a választ ide nem írhatom le, mert nem tűri a "nyomdafestéket". Én azzal zártam le a vitát, hogy meginvitáltam egy próbára, hogy ő is lássa, mi, akik két keréken közlekedünk, sokkal többet kockáztatunk azért, hogy eljussunk célunkig. Cserébe háztól, házig utazunk, mindig ugyanazzal a menetidővel, megkímélve magunkat egy csomó felesleges bosszankodástól. Viszont, ha többen váltanának négykerékről kétkerékre, akkor a helyzet is egyre jobb lenne, és a végén sokkal biztonságosabb lenne a közút, így boldogabban, és kisimult arccal érhetnénk be munkába, vagy térhetnénk haza.
A rendőrség a Zebra terv keretében pénzbírsággal szankcionálja a szabálytalankodókat, de a céljuk nekik hasonló az általam megfogalmazotthoz, mert ők is azt szeretnék,
… hogy mindenki hazaérjen!
További autós tartalmakért kövess minket a Facebookon!