Szólíthatom nagykövet úrnak?

Nagy megtiszteltetés ez a cím, hiszen már ezt megelőzően is több kanyart vett az életem. Eredetileg mentősnek készültem: először mentőápoló, majd mentőtiszt lettem, sokáig mentőautóban dolgoztam. Aztán a kommunikáció felé fordítottam a pályámat: immár 17 éve vagyok az Országos Mentőszolgálat szóvivője. És most itt a harmadik kanyar, hisz ez a megbízatás teljesen független a mentős szóvivői munkámtól. Úgy hangzik, mintha diplomáciai pályára léptem volna, de hát nyilvánvalóan nem erről van szó. Egyfajta megtisztelő cím, ami persze feladatokkal is jár. Különösen, hogy egyszerre két nagyköveti címet is birtokolok. Az egyik egy autómárkához, a Mercedes-Benzhez kapcsolódik, ami azért kedves a szívemnek, mert gyerekkorom óta Merci-mániás vagyok. Így aztán különösen nagy öröm nekem, hogy én lehetek közlekedésbiztonsági kampányuk és erőfeszítéseik márkanagykövete.

A gyakorlatban mi a feladata?

A Mercedes nagy hangsúlyt fektet a gyerekek és a fiatalok közlekedési kultúrájának fejlesztésére. Azért csatlakoztam örömmel ehhez a kezdeményezéshez, mert itt nem a kereskedelemi cél a döntő.  Nem azért nevelik biztonságos közlekedésre a gyerekeket, mert ezzel több autót akarnak eladni, hanem valóban fontos számukra, hogy a közlekedésbiztonság terén az egész társadalom előre lépjen.

Mit képvisel a másik nagyköveti megbízatásával?

Ez a cím frissebb, mindössze féléves. A magyarországi elektromobilitás-program népszerűsítésében segítek. Állami kezdeményezésről van szó, célja hogy az elektromos meghajtás lényegét megismertessék az emberekkel. Felismerjék a jövőbe mutató, környezetbarát technológia értékét. Próbáljuk ráirányítani a figyelmet az innovatív, új technológiára, ami megint csak közel áll a szívemhez. A program további célja, hogy minél több helyen létesüljön elektromos töltőállomás. Négygyerekes apaként nem közömbös számomra, milyen jövőt építünk a gyerekeinknek, unokáinknak. A családommal én is megpróbálok úgy élni, hogy a jövőt szolgáljuk, ami a szelektív hulladékgyűjtéstől az alternatív energiaforrásokon át az elektromobilitásig sok mindent magában foglal. Az már csak hab a tortán, hogy egy ilyen nagy ívű programnak is az egyik képviselője lehetek.

Láttam itt az utcán egy autót, amin ennek a programnak a logója díszeleg. Csak nem…?

De! Az elektromobilitás nagyköveteként kaptam egy autót, amit itt a mentőszolgálatnál használok szolgálati feladatokhoz. És mit tesz isten, a széles elektromos kollekcióból sikerült épp Mercedest kiválasztani. Így a két nagykövetségem egy autóban találkozik.  Egy B-osztályú, kompakt autóról van szó, amelynek elektromos változata bámulatos menettulajdonságokkal rendelkezik. Elképesztő módon gyorsul, kilő egy pillanat alatt, úgyhogy nagyon kell vigyázni, mennyi gázt – bocsánat áramot – ad az ember. Fantasztikus érzés beleülni, miközben tudom, hogy újabb nagy ugrás előtt áll a Mercedes: most jönnek majd ki a nagy hatótávolságú, innovatív technológiájú új modelljeik.

Hamar eljutottunk a legmodernebb autós technológiáig. Most ugorjunk egy nagyot visszafelé az időben. Mi volt első autója?

Belvárosi gyerekként nőttem fel. Közel laktunk a mentőállomáshoz, itt a Szent István körúton, ami a pályaválasztásomat is befolyásolta. A szüleimnek nem volt autója. Talán azért sem éreztük szükségét, mert mindig itt éltünk a belvárosban. Ráadásul anyukám aggódós típus volt. Ha apámban olykor felébredt a vágy, hogy jogosítványt szerezzen, az anyám mindig visszafogta, hogy abból csak a baj van. „Nézd ezeket a szörnyű baleseteket a tévében, nem kell az nekünk!” – mondogatta. Viszont egyik nagypapám, aki Németországba disszidált, Münchenből évente hazajött a Mercedesével két-három napra. Valószínűleg innen ered az én mániám. Olyan 5-6 éves koromból vannak az első autóhoz kapcsolódó emlékeim. Egy fényképet őrzök, amin ott feszítek a nagypapa Mercedes 280 CE kupéjának vezetőülésében a kormánykereket markolva, valami elképesztő eufóriától áthatva. Nem csoda! A 70-es évek elejéről beszélünk, amikor Budapesten egy-két állami Mercedesen kívül nem nagyon volt ilyen magánkézben. Nagyapám a világos drapp, bézs színű autókat kedvelte, így választotta a Mercit is. Akkor még nem ez volt a taxik színe Németországban. Mélyen belém vésődött egy emlék. A Margitszigeti Nagyszállóban laktak, onnan indultunk, és amikor az Árpád hídi kihajtó emelkedőjéhez értünk, ő rálépett picit a gázpedálra, amit úgy éltem meg, mintha rakétával lőttek volna ki bennünket. Akkor, gyerekfejjel elhatároztam, hogy ha felnövök, egyszer nekem is Mercedesem lesz.

Erre meddig kellett várni?

Elég sokat. Ugyanis 18 éves koromban már szerezhettem volna jogosítványt, de valahogy ezt elodáztam. A sorkatonaság után, 22 évesen jutottam oda, hogy megtanuljak vezetni. Családi örökségből kaptam egy használt Honda Civicet, amit aztán jó pár évig használtam. Csapott hátú, gyors, sportos kis autóról van szó, ami nagyon jó kocsinak számított abban az időben. A szűk családomban nekem volt először autóm. Előbb, mint jogosítványom, amit pár hónappal később, 1990-ben szereztem meg. Nagyon szerettem a Civicet, automata váltója miatt hamar el is kényelmesedtem benne.

Ezek szerint Önnek bejött az automata váltó?

Nagyon! Az autós iskolában Dácián tanultam, ennek ellenére gyorsan hozzászoktam és a mai napig nagyon szeretem az automata váltós kocsikat. Sajnos, itt a mentőknél nagyon sokáig csak kézi váltós autókat kaptunk. Sosem értettem, ebben mi a jó, hisz mindig csak a baj van a kuplunggal. Persze megértem azokat is, akik erre esküsznek, mert szeretnek sportosan vezetni, kézzel sebességet váltani. De a modern automata váltós autók már alkalmasak arra is, hogy aki akarja, átvegye a váltást, és mindkét élményben részesüljön.

Mi volt az első saját vásárlású kocsija?

Egy majdnem új, nagyon szép, olajzöld Daewoo Lanos, ami akkor, a 90-es években korszerű formának számított. Én kifejezetten elegánsnak gondoltam, szerettem. Csakhogy nem volt benne szervokormány, így aztán állandó küzdelemben telt vele az életem. Ezt egészen addig használtam, amíg – a mentőzés mellett - el nem mentem egy gyógyszercéghez, ahol szolgálati autót kaptam. Egy Ford Escortot, jó nagy csomagtartóval, amit telepakolhatott az ember mindenféle cuccal, szóróanyagokkal. Igen ám, de közben egy párkapcsolat révén óriási lehetőség kínálkozott előttem. Az akkori barátnőm a Mercedesnél dolgozott, de esküszöm, ez nem játszott szerepet a párválasztásban, tényleg a véletlen hozta. A lényeg: akkoriban a cég alkalmazottai megvehették a szolgálati kocsiparkból kifutó autókat. Hosszú gondolkodás után azt mondtam magamnak: ezt nem hagyhatom ki, beteljesülhet végre a gyermekkori álmom. Úgyhogy sikerült megvennünk egy kétéves, nagyon jó állapotú, pezsgő színű C 180-as Mercedest. Gyermeki élvezettel állandóan suvickoltam, habbal mostam, nagyon keveset mentem vele. Gyakorlatilag csak szeretgettem azt az autót.

Utána már hűséges maradt a Mercedeshez?

Egy ideig. Belezúgtam a CLK modellbe, amelyik már egy kétajtós, sportos változat: 230 lóerős, dinamikus, kompresszoros, benzines autó. Ez is folyamatos mosásnak és simogatásnak volt kitéve, de aztán hasonló sorsra jutott, mint az elődje: talán ezer kilométert mentem vele.

Mi történt?

Jött a családalapítás, megszületett Győrfi Dániel. Kiskorában még végigéltük vele a CLK-s korszakot. Ő is részt vett az autómosásban és simogatásban. Valószínűleg ezért is sikerült átörökítenem rá a mániámat. Azóta ő kísér el a márka rendezvényeire, és 21 évesen abszolút Mercedes-fan. Igen ám, csakhogy telt-múlt az idő, és én időközben új családot alapítottam, ahol most van három kisgyermekem. A nagycsaládos életformába már nem fér bele a sport kupé. Úgyhogy lecseréltük a CLK-t egy olyan méretű autóra, amibe befér hátulra három gyerekülés, plusz a biciklik, feleségem felnőtt rollere, labdák, játékok, csomagok. És ez már nem Mercedes, hanem egy Volvo XC90-es, amit használtan, kevés kilométerrel vettünk immár 13 éve. Működik, csak egy bajom van vele: nem Mercedes. A Mercinek is van nagycsaládos modellje. Remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül megvennünk.

Melyek a legfőbb szempontok, amikor autóválasztásban gondolkodik? Már persze azon túl, hogy Mercedes legyen!

Nyilván minden élethelyzet más. Egy ember életében különböző korszakok váltakoznak, változik a preferenciája. Én nagyon fontosnak éreztem mindig, hogy szép legyen az autóm. Az esztétikára mindig nagy hangsúlyt fektettem, ezen belül pedig az elegáns autók, a limuzinok iránt vonzódtam különösen. Ami a színválasztást illeti, ahogy annak idején a nagyapám, jó ideig én is a bézst preferáltam, bár ez a taxi korszakban elvesztette az egykor exkluzív hangulatát. Ha most szabadon dönthetnék, valószínűleg fekete vagy sötétkék limuzint választanék. A család kapcsán a biztonság is fontos szemponttá vált, ami a praktikum mellett végig fogja kísérni az életemet. Ha mindezt összeadom, akkor az ideális autó számomra egy nagy, fekete, elegáns, biztonságos, automata váltós  kocsi, amibe beleférünk heten, gyerekülésestől, biciklistől, csomagostól.

Most szolgálatban elektromos autót vezet. Ezt adottságként vagy lehetőségként fogja fel?

Kifejezetten rajongok az elektromos autóért. Ahogy már említettem, le akarjuk cserélni a jelenlegi terepjárónkat. Komolyan kacérkodtunk egy elektromos autóval, ami nagy kompromisszum lett volna, mert megint csak nem Mercedes, hanem egy távol-keleti márka. Egyfajta kisbusz lett volna, ami családi szempontból nagyon jó választás. Gazdaságos, mert most még ingyen lehet feltölteni. Ha otthon bedugja az ember, akkor is feltöltődik egy éjszaka alatt. De végül meggondoltuk magunkat, mert a hatótávolsága kevésnek tűnt, maximum 200 kilométer. Úgy döntöttünk, kicsit még várunk, de amint teljes értékű elektromos kisbusz jelenik meg a piacon, megvesszük. Főleg, ha az elejére még egy Mercedes jelvényt is rá tudnak tenni. 

Milyen vérmérsékletű autós? Milyen a habitusa a volánnál?

Lekopogom, hogy jó ideje nem volt semmilyen közlekedési balesetben részem. Aki vezet, az tudja, hogy ez nem mindig rajtad múlik. Vannak olyan közlekedési szituációk, amikor ki vagy szolgáltatva. Hátulról beléd mennek, rád tolatnak, vagy kilépnek eléd a takarásból. Nem kell ahhoz száguldozni, hogy megtörténjen a baj, akkor is előfordul, amikor az ember 50-nel vezet. Egy kollégánk nemrég így ütött el egy gyalogost: egyszerűen nem tudta kivédeni a balesetet, mert valaki kilépett elé két autó közül. Ha valaki sokat közlekedik, nagyobb a rizikó. Nyilván lehet és kell is defenzíven vezetni, de mindig számolni kell a kockázatokkal.  Ha egy busz benn áll a megállóban, mindig lassítok, hátha valaki kilép a takarásból. Az ember igyekszik megelőzni a bajt. Megtanultam, hogyan kell a fiatalkori virtusból visszavenni. Most inkább a nyugodt közlekedők közé tartozom. Nem akarom reklámozni, de ebben egy Mercedes sokat tud segíteni. Ott elől a Mercedes csillag ringása nagy nyugalmat áraszt menet közben. Engem nem arra sarkall, hogy száguldjak a belső sávban ezerrel, sokkal inkább arra, hogy suhanjak, ringatózzak vele. Sok bosszúságtól és konfliktustól megkímélem magam.