sofőrhiány
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem térhet vissza az alacsony bérekre, alacsony szakképesítésű munkavállalókra alapozott gazdasági modellhez, amelyet az ellenőrzés nélküli bevándorlás hozott létre és tartott fenn.
Johnson a kormányzó brit Konzervatív Párt Manchesterben tartott éves kongresszusának zárónapján felszólalva kijelentette: a jelenlegi ellátási feszültségekre nem az a válasz, hogy "ismét meghúzzuk az 'ellenőrizetlen bevándorlás' feliratú jó öreg emeltyűt".
A kormányfő szerint a válasz éppen a bevándorlás ellenőrzése. Hozzátette: a tehetséges embereket be kell engedni Nagy-Britanniába, de a bevándorlás nem helyettesítheti a szakképzettség javítását, a munkaeszközök és a munkakörülmények minőségének fejlesztését célzó beruházásokat.
Johnson az utóbbi napokban többször is kifejtette ezt a véleményét, miután a teherautósofőrök krónikus hiánya és az ebből eredő ellátási fennakadások országszerte pánikszerű üzemanyag-felvásárláshoz és emiatt súlyos hiányokhoz vezettek.
A pánikvásárlások éppen két hete kezdődtek, miután először a BP, majd több más nagy forgalmazó is bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.
Az ország jelentős térségeiben még a hétvégén is hosszú, esetenként kilométeres sorok kígyóztak a benzinkutaknál. Ez a hét elejére a legtöbb országrészben megszűnt, de Londonban és környékén sok kútnál még szerdán is tapasztalható volt sorban állás és hiány.
A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.
Boris Johnson azonban a Konzervatív Párt kongresszusát bezáró szerdai felszólalásában kijelentette: a helyzet megoldása az, hogy a nagy-britanniai kamionos pihenőket kell felszerelni a legalapvetőbb kényelmi felszerelésekkel, hogy a teherautósofőrök ne a környező bokrokban legyenek kénytelenek könnyíteni magukon.
Johnson ugyanezt többször is kifejtette az elmúlt napokban.
A tory kongresszus kezdete előtt, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: a brit közúti fuvarozóvállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket, ehelyett jórészt a kelet-európai EU-tagországokból érkező, "nagyon keményen dolgozó" munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát.
Johnson szerint ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!