Vatikán

A Vatikán ráhajt a zéró emisszióra

2020.11.21.

Néhány éven belül a Vatikánnak teljesen elektromos autóparkja lesz – írja a legnépszerűbb olasz autós magazin, a Quattroruote internetes kiadása.

A hivatali flotta teljes elektrifikációját Roberto Mingucci, a Szentszék Kormányzóságának Üzemeltetési Igazgatója jelentette be a Vatikán hivatalos lapjának, az Osservatore Romano-nak adott interjúban.

Közölte: a Szentszék a közelmúltban újabb lépést tett a nulla emisszióval járó mobilitás felé elektromos töltőállomások létrehozásával a pápai állam területén. „Ez azonban csak egyetlen részlete annak az átfogó programnak, melynek célja, hogy néhány éven belül a Vatikán autóparkja kizárólag elektromos autókból álljon. Ennek érdekében fokozatosan lecseréljük minden belső égésű motorral működő járművünket” – mondta Mingucci.

A Vatikán területén belüli elektromos töltőhelyeket egyelőre magánszemélyek nem használhatják, kizárólag a szentszék hivatalos autóparkjához tartozó gépkocsik számára tartják fenn őket.

A kormányzóság üzemeltetési igazgatója szerint az elektromos autók ideálisak a Szentszék szükségletei számára. Autóik ugyanis évente átlagosan csupán 6 ezer kilométert tesznek meg. Rövid távolságokra pedig az elektromos gépkocsi tökéletes választás. Egyetlen feltöltés akár hetekre is elegendő egy-egy autójuk számára. „Ezért jobb, ha benzin vagy gázolja helyett villamos energiát használunk” – mondta a Vatikán üzemeltetési igazgatója.

Roberto Mingucci bejelentette, hogy hamarosan felveszik a kapcsolatot azokkal a márkákkal, melyek a Szentszék igényeinek megfelelő elektromos autókat forgalmaznak.

A tervek szerint rövidesen újabb töltőoszlopokat telepítenek olyan nevezetes római egyházi helyszínek közelében, mint a Santa Maria Maggiore-bazilika, a lateráni székesegyház és a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika. Azonban ezeken a helyszíneken is csak a Vatikán hivatali autóit lehet majd feltölteni, magánszemélyekét nem.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....