Interrail

Az EU 787 ingyenes InterRail-bérletet ad a magyar fiataloknak

2025.01.10.

Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság.

A brüsszeli tájékoztatás szerint az EU Erasmus+ program részét képező DiscoverEU-program legutóbbi pályázatának nyertesei 2025. március 1. és 2026. május 31. között egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak Európa-szerte. Közölték, a pályázati fordulóban több mint 135 ezer jelentkezés érkezett, Magyarországról 2955-en pályáztak.

A brüsszeli közlemény Glenn Micallef nemzedékek közötti egyenlőségért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: a DiscoverEU-program életet megváltoztató élményt jelent. A programban részt vevők nem csak Európát láthatják, hanem az utazások során tapasztaltak mind-mind hozzátesznek valamint a személyiséghez - jelentette ki az uniós biztos.

Az Európai Bizottság emlékeztetett, a DiscoverEU-pályázatok évente kétszer, tavasszal és ősszel nyílnak meg. A kiválasztott fiatalok annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Az ingyenes utazási igazolvány mellett a résztvevők kedvezményes kártyát is kapnak, amely több mint 40 ezer tömegközlekedési, kulturális, szállás-, étkezési, sport- és egyéb szolgáltatásra vonatkozó ajánlatot tartalmaz.

Ebben a pályázati körben azon 18 éves fiatalok pályázhattak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhattak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Ez volt a DiscoverEU-program tizenegyedik pályázati fordulója. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt már a lehetőséggel, Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel.

- Amíg élek büszke leszek arra, hogy ezt az európai programot én indítottam el a megvalósulás útján - írta közöségi oldalán Ujhelyi István ENSZ-nagykövet (UN Tourism), korábbi EU-képviselő.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....