Nissan marketing

Új szuperprodukcióban a Nissan két márkanagykövete

2022.05.13.

A Nissan az elmúlt másfél évben elég sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy összehozzon egy márkanagyköveti csapatot. Figyeltek arra is, hogy az együttműködések ne kizárólag a reklámról szóljanak, hanem több jótékonysági akciót is szervezzenek; ilyen volt a Nissan Jóakarat Társaságának az életre hívása is - írja a márka közleménye.

A népes sztárcsapat egyes tagjai időnként egy alkotásban jelennek meg. Erre jó példa Dobó Kata El a kezekkel a Papámtól! című filmje, melynek egyik főszereplője Csobot Adél, és mindketten Nissan márkanagykövetek. Ennek a produkciónak a kapcsán egyébként született egy kisebb jótékonysági akció is, mely során 200 gyermek nézhette meg a mozifilmet, és a filmvetítésen a két híresség is tiszteletét tette.

Most egy újabb olyan alkotás van a láthatáron, amelyben két Nissan márkanagykövet, Bereczki Zoltán és Tóth Vera is részt vesz. Bereczki Zoltán életében először ül a rendezői székben egy nagyszabású zenei produkcióban, amelyben Tóth Verán kívül egyebek mellett Miklósa Erika is fellép. A három sztár izgatottan várja a The Michel Legrand Songbook május 19-i bemutatóját, melynek helyszíne a  Művészetek Palotája lesz.

Bereczki Zoltán régi álma vált valóra azzal, hogy egy zenei előadás rendezőjeként is megismerheti munkáját a közönség.

Régóta foglalkoztat a rendezés gondolata, bár ebben a produkcióban nem klasszikus színházrendezői feladatom van, mégis örömmel fogadtam el a felkérést. Igyekszem az előadói tapasztalataimat kamatoztatni, s ezeknek köszönhetően komfortos közeget teremteni az előadóknak. Oláh Kálmán zongorajátéka, hangszerelése magával ragadó. A művésznők – Miklósa Erika és Tóth Vera – pedig műfajuk kiválóságai. Rendezőként annyit ígérhetek, hogy ez az este maradandó élményt nyújt majd minden zeneszeretőnek” – mondta Bereczki.

Miklósa Erika számára is hatalmas esemény lesz a május 19-i előadás, hiszen mindig különleges élmény számára, ha nem operát énekel. „Nagyon készülök, sokat próbálunk. Izgatottan várom ezt a koncertet, ami igazi desszert nekem. Szeretek kikacsintani az opera műfajából, s új területeken is megmutatni magam. Régóta vágytam már arra, hogy Tóth Verával énekeljek, voltam koncertjén korábban, és lenyűgöz, ahogyan énekel. Boldog vagyok, hogy most együtt állhatunk színpadra” – árulta el Miklósa Erika.

 A The Michel Legrand Songbook nagykoncert egy különleges zenei utazás, Oláh Kálmán világhírű zongoraművész átdolgozásai pedig roppant inspirálóak. Káprázatos élménnyel várja majd a nézőket az, ahogy a jazz és a komolyzene találkozik. Erre a különleges estére Tóth Vera is nagy izgalommal készül. „Miklósa Erika világhírű művész, mindig tisztelettel néztem fel rá, és ma már azt is tudom, hogy fantasztikus ember. Egy csoda! Azonnal megtaláltuk a közös hangot, nagyon jól működünk együtt, és az egész zenekarral is. Fantasztikus hangulatban zajlanak a próbák. Ez eddigi pályám legnagyobb zenei és szakmai kihívása. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a fantasztikus műnek, amely most születik. Izgalommal várom a koncertet, úgy érzem, Erikával ez egy hosszú út eleje, amelynek során csodás koncertélmények születhetnek majd” – magyarázta Tóth Vera.

Nagyon megtisztelő számunkra, hogy Tóth Verával és Bereczki Zoltánnal együtt dolgozhatunk. Azon túlmenően, hogy mindketten kiváló művészek, őszinte és kedves embereket ismerhettünk meg személyükben. Ezúton is kívánunk nekik sok sikert The Michel Legrand Songbook produkcióhoz” – nyilatkozta Reizer Levente, a Nissan Magyarország PR Igazgatója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.16
A Hyundai és a Motional közösen fejlesztik az IONIQ 5 alapú robottaxit, amelyet fejlett autonóm....
2022.05.16
Sopronból, Győrből, Budapestről, de számos más nagyvárosból és a környező országokból is érkeznek....
2022.05.16
A sorozatgyártást előkészítő utolsó finomhangolási fázisba lépett a BMW M GmbH első hálózatról....
2022.05.16
Bárki is nyeri meg a 7-Eleven nyereményautóját, mostantól nem lesz gondja arra, hogy hova tegye a....
2022.05.16
Az ABB Robotics bemutatja a világ első, robotfestésű, műalkotásnak minősülő “art car” autóját. ..
2022.05.16
A világ lakosságának több mint a fele jelenleg városi területeken él és ez az arány az emberiség....
2022.05.16
A Renault Rosszija részvényei Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő részesedését pedig az....
2022.05.16
A tisztán elektromos hajtású Niro EV 460 kilométeres hatótávolságot kínál és a plug-in hybrid is....
2022.05.16
Megrongálták Nyíregyházán, a KRESZ-tanpályán kihelyezett közúti jelzőtáblákat – írta a police.hu. ..
2022.05.16
Két kategóriában is magyar győzelem született a motorcsónakosok Hydro GP világbajnoki sorozatának....