elektromos autó

Új elektromos töltőoszlopot adtak át Budapesten

2014.03.25.

Jelenleg 20 nyilvános töltő üzemel a fővárosban, a magánszemélyek év végéig ingyen használhatják őket.


Az előkészítés alatt álló Jedlik Ányos program lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy új elektromos autó töltőoszlop átadásán kedden Budapesten.

A készülő program szerint ki kell dolgozni az elektromos autók támogatásának rendszerét, továbbá a kormány szövetséget köt az e területen tevékenykedő cégekkel - tette hozzá az államtitkár.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára közölte, hogy a tárcája támogatja az évente megrendezendő alternatív hajtású járművek versenyét. Kiemelte, hogy az évszázad közepére a városokban már csak nulla emissziójú járművek közlekedhetnek, így a most kezdődő uniós költségvetési időszakban már növelik a töltőállomások számát. A felhasználást javítaná, ha éjszakai árammal töltenék a kocsikat - tette hozzá az államtitkár.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerint a környezet védelmére nincs tökéletes megoldás, csak kevésbé rossz létezik. Miután az elektromos autónak kisebb az "ökológiai lábnyoma", mint a hagyományosnak, ezért a tárca támogatja a tiszta elektromos és a hibrid hajtást is. Emellett alternatív közlekedési eszköz a kerékpár, a roller, és az ember lába is - fejtette ki az államtitkár.

A jövőre nézve azt emelte ki Illés Zoltán, hogy több nyugat-európai országban az állam segíti az elektromos autók vásárlóit, és további támogatást ad azoknak, akik a járművet zöld árammal töltik. A következő kormány is ebbe az irányba halad majd - tette hozzá az államtitkár.

Kövesdi Zoltán, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatóságának a tagja cége nevében kijelentette, hogy a magánszemélyek eddig is ingyen használhatták a töltő oszlopaikat és ez így lesz az év végéig. Jelenleg 20 nyilvános töltőjük üzemel Budapesten, 14 további pedig bevásárlóközpontokban, illetve garázsokban található. A most átadott oszlop az Európai Unió Green eMotion projektjének keretében létesített újabb tíz nyilvános töltőállomás egyike.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....
2025.02.12
A jelenlegi technológiáknál hatékonyabb eljárással növelné a nagyfeszültségű akkumulátorok....
2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....