e-autó

Ugrott a magyar Kenguru

2014.02.18.

Szép is volt, praktikus is volt és környezetbarát is volt, még sem talált támogatókra itthon a mozgássérülteknek tervezett villanyautó.

Szerző: Boros Jenő

A tervek szerint 2005 tavaszán került volna piacra a mozgáskorlátozottaknak tervezett első magyar gyártású villanyautó, a Kenguru. Az Ipari Formatervezési nívódíjjal is kitüntetett apró jármű nemcsak a korábbi Trabant Hycomatot próbálta volna pótolni, hanem egészen újat is hozott volna a magyar, illetve európai piacra, mert megkímélte volna a mozgássérülteket a hosszas és bonyolult „autós procedurától” hiszen nem kellett kiszállni a kerekes székéből, a hátsó ajtón át egyszerűen be lehetett gurulni a vezető helyére.

A Varga Zsolt és Dr. Janzsó Tamás együttműködésével létrejött projekt, az egyszemélyes Kenguru ígéretesnek indult. Az acélvázra épített műanyag karosszériás Kenguru hátsó kerekeit 4 kilowattos teljesítményű villanymotorok hajtották akár 38 km/órás sebességgel. Akkumulátortól és közlekedési viszonyoktól függően egy töltéssel 50-60 km távolságra volt képes a 2,12 méter hosszú, 1,35 m méter széles, 1,47 méter magas és 458 kg-os menetkész tömegű jármű, melyet segédmotoros kerékpárra érvényes vizsgával lehetett vezetni. A Rehab cég ismertetője szerint a motorkerékpár-kezelőszervekkel irányítható Kenguru továbbfejlesztett botkormányos változatát akár egyetlen kézzel is lehetett volna vezetni.

A tervezett ár 2,8 millió forint, ami évtizede is nagy pénz volt, ebben viszont benne volt egy alapos felkészítés, előzetes környezettanulmány, a forgalmazó ugyanis felméri, hogy a vevő lakókörnyezet alkalmas-e az autó tárolására, működtetésére, oktatás és bemutatás, valamint egy huszonnégy órás szerviz szolgálat, ahol a nap bármely percében segítenek a szerelők. Évekig folytak a tárgyalások és a tervek szerint már 2005. utolsó negyedévében akár társadalombiztosítási támogatással is hozzá lehetett volna jutni a járműhöz, ám ebből itthon csak egyetlen prototípus született.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..