Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai – Iskolás élmények a KRESZ Parkban | Autoszektor
Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai – Iskolás élmények a KRESZ Parkban

2015.10.04.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami újdonságot, amivel játszva tanulhattok. Ezen a héten fényképes élménybeszámolóval készültünk Nektek. Reméljük, hogy már Ti is voltatok a KRESZ parkunkban, ahol kicsik és nagyok megtanulhatják a szabályos közlekedés alapjait. Rengeteg iskolában és óvodában állítottuk már fel nektek a gokartos ügyességi pályát és a KRESZ pályát, amelyben lámpák szabad jelzésének és a közlekedési jelzőtábláknak megfelelően tudtatok biciklizni. Emellett józanul azt is megmutattuk, hogy milyen rossz dolog részegnek lenni.

 

Erken az első osztálytól a nyolcadikig mindenki kipróbálhatta mindegyik pályát. Az elsősök kiválóan teljesítették a részegszemüveg viselésekor a bóják kikerülését és közben rengeteget kacagtak. A nagyobbak pedig a biciklizést élvezték a legjobban.

Nagy MOSOLY! „Mulatságos dolog a részegszemüveg viselése, de részegnek lenni annál rosszabb lehet!” – vallották az iskolások

„Vigyázat jövöööööök!!!!”

A láthatósági mellény viselése nagyon fontos dolog, ezt most már Ők is tudják!

A futóbringa fejleszti a kicsik egyensúlyérzékét, így később még könnyebben tanulják meg a bicikli használatát

„Balambér csináljunk egy képet!!!”

Reméljük, hogy ha még nem találkoztunk veletek a KRESZ Parkunkban, hamarosan fogunk! Addig is ajánljuk figyelmetekbe a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai CD 2. részét, melyet akár meg is vásárolhatook! A CD-n lévő mesékből és dalokból megtanulhatjátok a tudatos közlekedés alapjait. Ha mindennapos friss hírekre vagytok kíváncsiak, lájkoljátok Tóbiást és Balambért facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....