taxi

Taxisofőrt raboltak ki Budapesten

2016.09.12.

A rendőrök a közterület-felügyelők segítségével fogták el a két elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat D. Gábor 27 éves és B. Anikó 33 éves budapesti lakosok ellen rablás megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai alapján D. Gábor és B. Anikó 2016. szeptember 11-én 0 óra körül a Budapest XI., Kosztolányi Dezső téren szóváltásba keveredtek az őket szállító taxi vezetőjével, aki ezt követően megállt és a viteldíj elszámolására szólította fel utasait. A sofőr látta, hogy a férfi kezében egy nagyobb címletű pénz van, ezért, hogy abból visszaadjon, ő is készpénzt vett elő. Ekkor D. Gábor a sofőr kezéből a pénzt elragadta, majd társával menekülni kezdett.

A sofőr a viteldíj visszaszerzése érdekében gyalogosan a pár után sietett és a pénzt visszakövetelte. A férfi a sofőrrel szemben támadólag lépett fel, és több alkalommal megpróbálta megütni. A bántalmazásba B. Anikó is becsatlakozott, minek következtében a taxisofőr ruházata megrongálódott, de sérülés nem történt. A támadók cselekményének a közelben tartózkodó két közterület-felügyelő vetett véget, akik a rendőrök kiérkezéséig D. Gábort testi kényszerrel a helyszínen tartották.

A két támadót a kiérkező rendőrök elfogták, előállították és - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..