kerékpár

Szeptember végéig lehet pályázni a kerékpárosbarát címekre

2013.09.01.

Szeptember végén jár le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok beküldési határideje - hívta fel a figyelmet közleményében az NFM.

A közlekedésért felelős tárca a munkáltatók, önkormányzatok példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a kitüntető címekkel. A nyertesek egy évig használhatják majd a "Kerékpárosbarát Munkahely 2013" vagy "Kerékpárosbarát Település 2013" elnevezést és emblémát.
    

Közölték, hogy a felmérések szerint Magyarországon évről-évre gyarapodik a rendszeresen kerékpározók tábora, és a kormányzat bátorítja a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására alkalmas munkahelyek, intézmények kialakítását.
    

A munkáltatók és önkormányzatok számára idén az eddiginél kevesebb feladatot jelent a pályázati részvétel, az eljárás egyszerűsítésének köszönhetően az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk, a regisztrációnál kapott kóddal az előzőleg közölt adatok könnyen csatolhatók az új jelentkezésekhez.
   

A kerékpárosbarát pályázatok eredményhirdetése az év végén várható a négy vállalati és három települési kategóriában - közölte az NFM.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..