utánpótlás

Közlekedésbiztonság - “Light Friday”

2024.11.24.

Megint elérkezett az év legkevésbé kedvelt hónapja, és időszaka. Egyik napról a másikra szakadt ránk a hideg, és sötétség, amivel jó időre kénytelenek leszünk megbarátkozni. A legjobb időzítéssel érkezik idén is a rendőrség szokásos akciója, immáron hatodik éve, amikor segítenek, hogy mindenki látható legyen az utakon. A segítségre szükség van, mert a fejekben még mindig nincs tisztázva, hogy mi is a kötelező minimum, ha kimegyünk az utakra.

Akár unhatnám is

De nem teszem. Javaslom csak egy fél órát sétáljon mostanság a városban, és számolja meg, hogy szürkületkor hány kivilágítatlan, vagy félszemű, vagy nappali menetfényes autóval találkozik (ami ugye hátulról sötét, mint az éjszaka). Nálam tavaly telt be a pohár, és annyira feldühített a dolog, hogy pár sofőrnek jeleztem is, hogy használja a lámpáját. Látták volna azokat a dühös arcokat, hogy ne én döntsem már el, hogy mikor kell felkapcsolni. Egy-két köszönöm is jól esett volna, de manapság ilyenből már nem jár annak, aki figyel.

Sajnos nekem, nekünk kell mások helyett is, ezért is kell minden alkalommal itt nálunk az Autószektoron is felhívni a figyelmet arra, hogy ránk esett a tél, és ezzel megváltoztak a követelmények is, amit a korán sötétedő, hideg időjárás rótt ránk. Teljesen egyet értek azzal, hogy követhetetlen a gyorsasága, hiszen a mai időjárásunkban egy dolog a biztos, a kiszámíthatatlanság, és az átmenetek teljes hiánya. Ezért van az, hogy egyik héten még sok volt a pulóver, a következő héten meg pánikszerűen keressük a téli ruhadarabokat, mert olyan hideg lett. Így vagyunk az óraátállítással is, hiszen a nyolcvanas évektől bőven lett volna idő megszokni, mégis minden évben kínlódunk az átállás első napjaiban. Ezt pedig kivetítjük a vezetés közben is, így ebben az időszakban több a baleset, koccanás, és persze a stressz az utakon is.

Autósként mire kell készülni?

A téli gumiabroncsok átszerelésének idején nagyon jó, ha belenézünk az autóban található életmentő dobozkának tartalmába, amiben helyet kapnak az utazás melletti kiegészítők. Nyugodtan kitehetjük belőle a napellenzőt, és a bogároldó koncentrátumot, de sajnos a kedvenc akkus hűtőláda is eltűnik majd a csomagtartóból. Helyét a zárolajozó, jégoldó, jégkaparó, pokróc és hólánc veszi át. Jó ilyenkor feltölteni a szélvédőmosó tartályt téli folyadékkal, és így nem az autópályán ér majd minket a meglepetés, amikor ráfagy a szélvédőre a nyári lötty.

Ezen kívül már csak a fejekben kell egy kis rend, és igenis úgy elindulni, hogy tudjuk mi a dolgunk. Látszani! Mert ez akár életet is menthet. Ki emlékszik még arra, amikor rutinvizsgán az indulás előtti teendőket kellett megmutatni a vizsgabiztosnak? Az évek alatt elkopik ez a jól begyakorolt mozdulatsor, pedig a KRESZ külön szabályozza, hogy a járművezető indulás előtt ellenőrizze autójának világító, és fényjelző berendezéseit, és csak a hibátlan működés esetén vehet vele részt a közúti forgalomban. Mit keres akkor a sok félszemű autó az utakon?

A többi közlekedő

Nem szabad megfeledkezni a többi úton levőről sem. Bevallom kezdek rákapni a kerékpárra, mert még a robogómnál is egyszerűbben eljuthatok vele bárhová, és azon még valóban átélhetem azt a szabadságot, hogy csak felpattanok, és már tekerek is. Ennek köszönhetően szinte egész nyáron hetente legalább egyszer-kétszer megjárattam a drótszamaram.

A nyár kitolódott, az ősz elhúzódott, aztán azon vettem észre magam, hogy dolgom végeztével (az óraátállítás utáni első napokban) ülnék a bringámra, de nem működik rajta a lámpa. Bosszankodtam, és inkább a járdán lassan tekerve jutottam haza. Pontosan ilyen gyorsan zúdult ránk a sötét, és ezért azoknak, akik télen is napi szinten használják kerékpárjaikat minél hamarabb gondoskodni kell a megfelelő kivilágításukról. És senki ne jöjjön azzal, hogy drága a fény! Hiszen a rendőrség már hatodik éve szervezi a Light Friday elnevezésű akcióját, így az egész országban ingyen kaphat bárki olyan világító, és fényvisszaverő eszközöket, amik a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenek.

Én a magam részéről robogómon továbbra is kitartok a kadmiumsárga izzónál, és mostantól az átlagosnál is elővigyázatosabb leszek, hiszen a sötétség nem a motoros jó barátja. Aztán autósként azt is tudom, hogy az átmeneti időszak a legveszélyesebb, mivel ilyenkor még nem szoktunk hozzá a túl korán érkező sötétséghez. Bízzunk benne, hogy hamar elmúlik az év legsötétebb, és egyben veszélyes időszaka. Ha nem csak magunkra, hanem a környezetünkre is figyelünk, akkor biztosan megússzuk baleset nélkül. Vigyázzunk egymásra!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....