vitorlásverseny
Kenese, Marina Port
Ahogy minden versenyt, az ideit is a magyar vitorlázás sportikonja, Litkey Farkas rendezte. A versenyigazgató tiszteletet parancsoló eredménylistával rendelkezik. Olimpikon, világbajnok, a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja. Európa legrangosabb tókerülő versenyének, a balatoni Kékszalagnak tizenháromszoros győztese. Négyszer nyerte meg a Balaton kerülő szóló versenyt, a TBS Nagydíjat. Soling hajóosztály háromszoros világbajnoka, Európabajnok, sokszoros magyar bajnok, 1996-ban részt vett az atlantai olimpián.
Dagad a vitorla
A szél erőssége 5-7 csomó, alakalmas a versenyre – mondta portálunknak Litkey Farkas, akitől megtudtuk azt is, a pálya hossza 18 mérföld, Balatonkenes-BFC-Balatonaliga térségében egy kifli alakú táv.
Az Autós Nagykoalíció csapata a Kicsim névre keresztelt hajón versenyzett. Böjte Richárd személyében profi mellé kerültünk.
A Nautic 330 vitorlás mint jeleztük, a Kicsim nevet kapta a keresztségben. A keresztapa Soponyai Géza, a Nautic család tervezője volt. Három férfi és egy hölgy alkotta a csapatot.
Két órakor szikrázó napsütésben rajtolt el a mezőny, s negyed öt környékén dudaszó jelezte a verseny végét.
Vízen a mezőny
Következett az ünnepélyes eredményhírdetés, a győztesek nagy ováció közepette álltak a dobogóra és akasztották nyukaukba az érmeket.
Az eredmények:
Kategória – hajó neve – csapat - kormányos
1. Sudár Sport – Chrysler – Vrabély Imre
2. kategória: St. James – Ford Solmyár – Lekó István
3. kategória: First Aquarius – Volvo XC 60 – Molnár Imre László
4. kategória: Kicsim – Autós Nagykoalíció – Böjte Richárd
5. kategória NAU 370: Carbonado – Bálbett Autó Kft. – Kiss-Bálint Zsolt
6. kategória: Remete – Posta Biztosító – Szakolczai András
Abszolút kategória:
Hajó |
Kormányos |
Legénység |
Csapat |
St James |
Likó István |
Imre András, Buczkó Zsolt |
Ford Solymár |
Carbonado |
Kiss-Bálint Zsolt |
Patai Bernadett, Bihari Bernadett, Kálmán Péter, Kovács József, Zsolnai Renáta |
Bálbett-Autó Kft |
Brainstorm |
Soponyai Géza |
Lacsny Gergely, Tunyogi Bernadett, Molnár Maja, Szabó Andrea, Honti Béla |
Subaru |
First Aquarius |
Molnár Imre László |
Csörnyei Géza, Ferke Tamás |
Volvo XC 60 |
Kicsim |
Böjte Richárd |
Knezsik Isván, Koloszár Tamás, László Márk, Lászlóné Bea |
Autós Nagykoalíció |
Red Dragon |
Szántó Mihály |
Szántó Mózes, Kulcsár Kavics |
Ferrari Owners Club |
Infinity |
Németh László |
Zámbó Andrea, Darida Tamás, Póya Gábor |
Ford |
Solus |
Freud Csaba |
Bánkúty Péter |
Lexus |
Sheerburg |
Burger Károly |
Hartai Károly, Csertai Gabriella |
Mercedes |
Fantom |
Demjén Albert |
Kail Tamás, Papp Zoltán, Hajdú Gyula, Kalmár László, Eleki József, Fajd Balázs, Dr. Borók János, Kalmár Kata, Borszéki Miklós |
Europe Assistance |
Tintahal |
Váradi Attila |
Licsák Anita, Nagy Norbert, Ruska Viktoria |
MGE |
Sudár Sport |
Vrabély Imre |
Jordan Jordanov, Gál László |
Chrysler |
Hector |
Luda Ottó |
|
Solárcraft |
Remete |
Szakolczai András |
Dr. Hangyási István, Kiss Róbert, Butási Yvette, Tatai Ágnas, Oláh Gyöngyvér, Stahl Laura, Tóbi Ildikó |
Postabiztosító |
Solaris |
Gergely László |
Kalámár László, Kalmár Kata, Soha Marianna, Lendvai Dorka |
Car-Web1 |
Zenit & More |
Gergely Norbert |
Bognár Rita, Fok Péter, Fok Patrik, Hatala Gábor |
Car-Web2 |
Boszi |
Pillman László |
Hári Zoltán |
MTZ |
Hanzibár |
Kovács Zoltán |
Kiss Zsuzsanna |
Car-Go 2000 |
Hunsailing |
Kiss László |
Fazekas Miklós, Kaszás Zsolt |
Mercedes |
Calypso |
Simonics Miklós |
dr. Göndöcs Rita, Kozár Balázs, Murga György, Murga Kovács Tímea |
Porsche Hungaria |
Marcsa |
Pankotai Csaba |
Pankotai Margit, Pozsár László, Dr. Szlávik Rezső |
Skoda |
Azura |
Mózes Gábor |
Dax Krisztián |
Wizz Air |
Cat |
Kassai András |
Németh Andrea |
Chevrolet |
|
|
|
|