járműértékesítés
„A Škoda növekedése júliusban is folytatódott”- mondta Werner Eichhorn, a Škoda igazgatótanácsnak értékesítésért és marketingért felelős tagja. ”Az összes piacon azt tapasztaljuk, hogy fiatal modellkínálatunk egyre vonzóbb az új fogyasztói csoportok számára.” A Škoda következetesen szélesíti modell-palettáját az elkövetkező években. Ebben az összefüggésben a márka erősíti pozícióját a szabadidő autók (SUV) szegmensében. A Škoda Kodiaq, a Škoda Yeti feletti kategóriájú nagy és SUV-modell világpremierjét szeptember 1-én tartják Berlinben, a piaci bevezetésre 2017 februárjában kerül sor.
Nyugat-Európában 32.700 gépkocsi kiszállításával a Škoda - amint az várható volt - 8,7%-os értékesítési visszaesést regisztrált júliusban. Ez a fejlemény főként a csehországi üzemekben bekövetkezett gyári leállás következménye volt a háromhetes szabadságolási időszak alatt (július 4-től július 22-ig). Németországban, júliusban 10.500 ügyfél kapta meg új Škoda autóját, ez 19,7%-kal kevesebb, mint a 2015 júliusi mennyiség volt. A márka júliusban kétszámjegyű növekedést mutatott Olaszországban, ahol 11,0%-kal több, 1.600 gépkocsit értékesítettek, Finnországban a 900 eladott gépkocsi, 23,0%-os emelkedést jelentett és az Egyesült Királyságban 12,5%-os volt a növekedés az ott kiszállított 6.100 gépkocsival.
Közép-Európában júliusban a Škoda érétkesítései enyhe, 4,2%-os csökkenést mutattak a tavalyi év számaival összehasonlítva, ebben a régióban idén júliusban 13.900 gépkocsit szállítottak ki. Az értékesítési mutatókra itt is a csehországi üzemekben a szabadságolási leállások által gyakorolt hatás jelentkezett az értékesítési számokon. A márka hazai piacán, Csehországban 7.100 ügyfél vehette át új Škoda gépkocsiját, ez 8,1%-kal kisebb mennyiség, mint tavaly júliusban. A Skodának ugyanakkor kedvező július hónapja volt Horvátországban, ahol 2015-höz képest 45,6%-kal több, azaz 300 gépkocsit értékesítettek, valamint Magyarországon, ahol 2016 júliusában 900 gépkocsi került a vásárlókhoz 4,5%-os növekedést hozva, illetve Szlovéniában, ahol júliusban 500 gépkocsit érétkesítettek, 9,6%-kal többet, mint egy évvel korábban.
Kelet-Európában, Oroszországot nem beszámítva, a Škoda értékesítései július hónapban 11,2%-kal, 3.100 egységre emelkedtek, 215 júliusában ez a szám 2.800 egység volt. Ugyanezen időszakban a Škoda egyes típusai jelentős keresletnek örvendtek Oroszországban, itt az értékesítés mennyisége 11,6%-kal emelkedett, és idén elérte a 4.700 darabot, míg tavaly júliusban ez 4.200 gépkocsi volt.
A teljesen átalakult és megújított modell-palettának köszönhetően az értékesítések különösen kedvezően alakultak Törökországban és Izraelben. Törökországban az ügyfeleknek idén júliusban kiszállított gépkocsik száma 22,8%-kal nőtt a tavalyi év júliusában paicra került 1,800 Skodával összevetve, így az ottani forgalom elérte a 2.200 darabot. Az izraeli piacon 45,8%-os növekedést produkálva a cseh márka forgalma elérte a 2.700 darabos mennyiséget , a tavaly júliusi 1.800 gépkocsi után. A Škoda mindkét országban jelentősen növelte piaci részesedését, ellentétben az általános piaci trendekkel, mert Törökországban 29%-os, Izraelben pedig 11,9%-os, általános autópiaci csökkenés volt megfigyelhető.
A márka legerősebb piacán, Kínában a Škoda jelentős mértékű értékesítési növekedést mutatott az előző év azonos hónapjával összehasonlítva: a kiszállítások 16,1%-kal emelkedtek és elérték a 21.400-es darabszámot, a tavalyi 18.400 darabos mennyiség után.
A Škoda kiszállításai 2016 júliusában (egységben, kerekítve, modellek szerint, +/- változás 2015 júliusával összehasonlítva:
Modell Darabszám Változás 2015
ŠKODA CITIGO (csak Európában értékesítik) 3,400; -1.7%
ŠKODA FABIA 15,500; -13.4%
ŠKODA RAPID 16,100; +16.8%
ŠKODA OCTAVIA 32,200; -5.7%
ŠKODA SUPERB 9,500; +92.7%
ŠKODA YETI 7,000; -11.1%