tereprali

Rekordszámú, 57 induló a nyírádi tereprali ob idényzárón

2018.11.09.

Minden korábbinál többen, ötvenheten neveztek a tereprali országos bajnokság hétvégi idényzáró futamára, a Raid of the Champions elnevezésű viadalra.

A szervezők közleménye szerint a Nyírádi Motorsport Centrumban dől el, hogy ki lesz az idei bajnok az autósok, a kamionosok, a motorosok és a quadosok mezőnyében. A hétvégi futamot - amely egyben a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) záróviadala is - meghívásos, amatőr ralikrossz verseny színesíti, és a terepmotorosoknak létrehozott utánpótlás kategória indulói is összemérik tudásukat.

"Mind a tereprali, mind pedig a ralikrossz számára nagyon jó lehetőség ez a közös rendezvény, hiszen az indulók egy helyszínen, egy időben mutathatják meg magukat a technikai sportok szerelmeseinek, és biztosak vagyunk abban, hogy hosszú távon az ilyen versenyek nyújthatnak megoldást az autósport felvetődő problémáira" - jelentette ki Garamvölgyi Zoltán főszervező. Hozzátette: mint minden más sportágban, itt is kiemelten fontos az utánpótlás kinevelése. 

"Mi elsősorban a terepmotorozásban találtuk meg a lehetőségét annak, hogy tesztekkel és oktatások szervezésével hozzuk közelebb a fiatalokhoz a sportágunkat. Most meg is tartjuk az első, kifejezetten utánpótlásversenyünket Nyirádon, és az ezen indulók alacsonyabb költségekkel, rövidített távon és egy nappal kevesebb ideig tartó versenyben, de mégis a profik által használt pályán, biztonságos keretek között tehetik magukat próbára" - mondta Garamvölgyi.

A rendezvény a nézőknek ingyenes.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....