repülőgép-katasztrófa

Rejtély, mi okozhatta a tegnapi Boeing-katasztrófát

2021.01.10.

Valószínűleg a tengerbe zuhant egy utasszállító repülőgép Indonéziában. A gép Jakartából indult, négy perccel a felszállás után azonban eltűnt a radarokról: egyetlen perc alatt háromezer métert süllyedt. A fedélzeten 62-en voltak: 50 utas és a 12 fős személyzet. A 26 éves gép a légitársaság szerint jó műszaki állapotban volt – hangzott el az M1 Híradójában.

Pontianakra, Borneó szigetére kellett volna megérkeznie a lezuhant utasszállítónak. Az utasok hozzátartozói még annak reményében jöttek ki a reptérre, hogy hamarosan viszontlátják szeretteiket, ott hallottak először a katasztrófáról.

Az eltűnt utasszállítón összesen hatvanketten utaztak: 50 utas, köztük tíz gyermek, valamint a 12 fős személyzet. A kétségbeesett hozzátartozók a jakarta-i nemzetközi repülőtéren gyülekeznek.

Innen indult útnak Pontianak felé a belföldi menetrendszerinti járat, ám néhány perccel felszállás után megszakadt az összeköttetés az irányítóközponttal, és a repülő a radarok szerint egyetlen perc alatt három kilométert zuhant.

Lezárták a jakartai légikikötő 2D terminálját, a helyén egy válságközpontot állítottak fel: a területet katonák biztosítják.

Indonézia közlekedésügyi minisztere elmondta: amíg nem találják meg a repülőgép feketedobozát, nem tudják megállapítani a baleset okát. A kutatásért felelős hatóság igazgatója bejelentette:már találtak rocsokat a tengerben, eredetüket azonban még vizsgálják. 

A maradványokat folyamatosan keresik éjszaka is. Minden perc számít, ugyanis a maradványokat néhány óra alatt messzire sodorja az áramlat. A közelben dolgozó halászok arról számoltak be, hogy látták, amint a lángoló repülőgép a vízbe zuhan és a becsapódás erejétől felrobban.

A lezuhant repülőgépet egy helyi fapados légitársaság üzemeltette, amelynek eddig kifogástalan volt a baleseti története. A 26 éves Boeing 737-500-as típusú utasszállító is megbízhatónak számít, utoljára 2013-ban zuhant le ilyen típusú repülőgép.

Szintén az indonéziai Jakartánál zuhant le azonban egy másik Boeing gyártmányú repülőgép: a Boeing 737-MAX, 2018 októberében.

Akkor több mint 180-an vesztették életüket. Nem sokkal később egy ugyan ilyen típusú utasszállító zuhant le Etiópiában, fedélzetén több mint 150 emberrel: senki sem élte túl a tragédiát.

A repülőgéptípust ezt követően ki is vonták a forgalomból.

Épp e hétvégén zárult le a két éve tartó vizsgálat az amerikai székhelyű Boeing vállalat beismerte: megtévesztették a hatóságokat a 737-MAX repülésirányítási rendszerével kapcsolatban.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 2,5 milliárd dollárt, vagyis mintegy 730 milliárd forint pénzbírsággal sújtotta a céget, ám egyetlen felső vezetőt sem vontak felelősségre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....