rendőrség

Potencianövelőket is tartott a műhelyében kábítószert áruló autószerelő

2024.03.04.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és gyógyszerhamisítás miatt vádat emelt egy autószerelővel szemben, aki a műhelyében kokaint és amfetamint, valamint - a bűntársa által nagy tételben termesztett - marihuánát árult, emellett Magyarországon nem engedélyezett, a feketepiacon beszerzett potencianövelő gyógyszereket tartott.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a kiskunfélegyházi autószerelő - az ügy egyik vádlottja - 2021-ben a műhelyében megismerkedett a tiszaalpári bűntársával, aki pénzszerzési lehetőségként nagy tételben marihuánát ajánlott fel neki továbbértékesítésre.

Az autószerelő először 2021 októberében 6 millió forint, majd 2022 tavaszán 5 millió forint értékben vásárolt tőle a vákuumcsomagolt drogból, amit közel 2,5 millió forint haszonnal tudott eladni.

A nagykereskedő bűntárs úgy döntött, maga fogja termeszteni a korábban másoktól beszerzett kannabiszt, és tiszaalpári garázsa tetőterében kendertermesztésbe fogott. Néhány hónap múlva a saját szüretelésű marihuánából 4 kilogrammot értékesített autószerelő bűntársának, aki emellett más forrásból kokaint, extasyt, amfetamint és dizájner drogot is beszerzett, amikkel a műhelyében kereskedett.

A kiskunfélegyházi nyomozók az autószerelőtől elfogásakor a jelentős mennyiség alsó határának tizenkétszeresét meghaladó hatóanyag-tartalmú kábítószert és dizájner drogot foglaltak le. A kutatás során kiderült, hogy a férfi a műhelyben 196 napra elegendő, illegálisan beszerzett potencianövelő készítményt is tartott, amelynek gyártási körülményei nem ismertek, forgalmazását sem az európai, sem a magyar gyógyszerügyi hatóság nem engedélyezte.

Az ügyészség mindkét férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, emellett az autószerelő férfinak jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés és gyógyszerhamisítás bűntette miatt is felelnie kell. Mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés kiszabása mellett vagyonelkobzást indítványoz az ügyészség - áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....