légiszerencsétlenség

Oroszországi légikatasztrófa – összeveszhettek a pilóták

2016.03.28.

- Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban - írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a Kommerszant című orosz napilap.

A lap szerint az FZ981-es járat kétszer kísérelt meg leszállni automata üzemmódban, amit a szélvihar megakadályozott, és a pilóták harmadszorra a kézi vezérlés mellett döntöttek. Ez után egymásnak ellentmondó, egymást kizáró utasításokat adtak a gépnek, amely ezért lelassult és meredek szögben a talajnak csapódott.


A Kommerszant informátora tudni vélte, hogy pilóták veszekedtek és az utolsó pillanatokban pánikba estek. Hasonlóan értesült a Rosszija állami tévécsatorna is. A Kommerszant szerint egyelőre nem sikerült megállapítani azt, hogy melyik pilóta pontosan milyen manőverek végrehajtására törekedett.

Artur Muradjan, az orosz Államközi Légiközlekedési Hivatal elnökének asszisztense a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy a gép fekete dobozainak hivatalos vizsgálata még nem zárult le, folyik az adategyeztetés és a pilóták hangját rögzítő felvételek elemzése.


Muradjan a sajtóértesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, és hangsúlyozta, hogy a katasztrófáról sem a Kommerszant, sem más sajtóorgánum nem kapott hivatalos tájékoztatást. Elmondta, a vizsgálat előzetes eredményét egy-két héten belül teszik közzé. A FlyDubai légitársaság Boeing 737-800-asának balesetében 62-en vesztették életüket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....