Oroszország

Oroszország árkedvezményekkel is fenntartja olajpiaci részesedését

2015.11.23.

Oroszország nem engedi zsugorodni olajpiaci részesedését tradicionális piacán, Európában, és ha kell, akár további kedvezményekkel adja el Urals típusú olajféleségét.

Ezt egy orosz kormányzati illetékes közölte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Szaúd-Arábia, Irak és más közel-keleti olajtermelők több év kihagyás után felújították olajexportjukat Európába, hogy ezzel is fenntartsák globális olajpiaci részesedésüket, miközben csökken az energiahordozó ára. A név nélkül idézett forrás azt mondta továbbá, hogy Oroszország nem tervezi olajtermelésének a csökkentését, és megvédi európai piacát.

- Ha kell akár úgy is, hogy növeljük az árkedvezményt az Urals esetében"- mondta és hozzátette: a szaúdiak előretörését nehezíti, hogy a tradicionálisan orosz kőolajat feldolgozó olajfinomítóknak át kellene állniuk szaúdi olajfeldolgozásra, amit technológiailag sem könnyű kivitelezni. Októberben az orosz olajtermelés rekordszintű volt, naponta átlagosan 10,78 millió hordós, és 0,4 százalékkal haladta meg a szeptemberit.


Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a minap azt mondta, hogy az orosz olajtermelés az idén 533 millió tonnára nő a tavalyi 526,3 millió tonnáról. A kormány az idén eddig 525 millió tonnás olajtermeléssel számolt. Az olaj kulcsfontosságú az orosz gazdaságban, Az országot súlyosan érintette az olajár esése, az energiahordozó ára alig több mint egy év alatt 60 százalékkal zuhant, és pénteken már csak 44,40 dollár körül jegyezték a globális referenciaminőség, a Brent hordóját.

A Capital Economics intézet egy korábbi tanulmányában kimutatta, hogy minden 10 dollárnyi olajáresés 25 milliárd dollárral csökkenti az orosz exportbevételeket és 20 milliárd dollárral a költségvetés bevételeit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....