Opel

Opel maradt az Opel!

2019.10.26.

Rendszerint nagy váltás egy márka életében, ha más tulajdonoshoz kerül. A General Motors után már a PSA csoport tagja az Opel, és ez felvetette a kérdést, mennyire őrizheti meg önazonosságát. Könnyű haszonjárműves üzletágát szemügyre véve kijelenthetjük, hogy továbbra is Villámokat szór Rüsselsheim.

A német autóipar egyik legpatinásabb márkája, a 19. század végén alapított Opel már 1929-ben a General Motors birtokába került, amely jórészt meghagyta önállóságát. Ám a vége felé, mintha nem érezte volna, mit is kéne kezdeni európai bástyájával, kénytelen volt végignézni, ahogy súlyos veszteségbe sodródnak a Villámosok. A kibontakozást nemrég az egyesülés hozta el a PSA Peugeot Citroen csoporttal, ennek keretén belül ismét masszívan nyereséges az Opel. Ráadásul úgy, hogy megmaradt Opelnek, mert nem egyszerűen bekebelezték a franciák, hanem megosztották vele a kompetenciákat. 15 tudásközpont került Rüsselsheimbe; az Opel egyik feladata lett haszonjárműveket fejleszteni a teljes PSA csoportnak. E téren hagyományosa erősek a németek, és legfrissebb eredményeiket minap mutatták be a magyar szaksajtónak, gyakorlati próbával egybekötve.

Az új Combo Cargo és Vivaro, illetve a megújult Movano révén jelenleg a piac legfiatalabb választékát mondhatják magukénak – holott még nem is jelentek meg a beharangozott elektromos modellek. A Combo Cargo elnyerte az „Év haszonjárműve 2019” címet. A mérleg pozitívra fordulásában nagy szerepet játszik az egységesítés: a Combo a PSA mindössze két személyautó-platformjának egyikére, az EMP2-re épül, amelyet már láthattunk a Grandland X-ben, és kilátásba helyezték, hogy 2024-ben már valamennyi Opel CMP vagy EMP2 alapra készül. Meg lehet nézni a Combo 1.2-es benzinmotorját is, amely négyszeres „Év Motorja” győztes, 100 lóerejét hatfokozatú manuális sebességváltó vagy nyolcfokozatú automata továbbítja. Korszerű a 75, 100 vagy 130 lóerős, teljesen alumíniumépítésű dízel is.

Az autó kétféle hosszúsággal készül, kapacitása eléri a 4,4 köbmétert, illetve az egy tonnát – a rövidbe is befér két raklap, illetve az átrakónyílás jóvoltából 3440 mm hosszú tárgy –, és természetesen telepakolták mindenféle vezetőtámogató rendszerrel, asszisztenssel. Újdonság, hogy indításkor automatikusan méri a terhelést, nehogy túllépjék a limitet.

Még változatosabb a Vivaro, van felépítményezhető padlólemezes alváz, szimpla és dupla fülkés furgon, kombi és személyszállító, háromféle hosszúságban, front-, illetve 4x4-es hajtással. Az utóbbi bármelyik hosszváltozathoz rendelhető, alváz-emelés és motorvédő lemez tartozik hozzá, de van még keményebb körülményekre felkészített változat is. Felhajtható utasülés és átrakónyílás teszi különösen jól kihasználhatóvá. Belefér három raklap és elvontathat két és fél tonnát. A sokféle segédeszköz közül csak példaként említem meg a 180 fokos látószögű tolatókamerát. A motorjában annyira bízik az Opel, hogy kétéves, illetve 50 ezer kilométeres szervizperiódust ír elő.

A 150 modellváltozatban gyártott, négyféle hosszúságú közül a legnagyobb Movano már öt raklapot vihet el, de magasságot is háromféle közül választhat a vevő. A raktérfogat 8 és 17 köbméter közötti, az össztömeg 3,5-től 4,5 tonnáig terjed, az utánfutó pedig 3,5 tonnás lehet. Az új modell sok-sok újdonságát majd egy-egy teszt kapcsán mutatjuk be, most érzékeltetésül legyen elegendő szóba hozni az oldalszél-kiegyenlítést, amely egy ekkora doboz esetén már nagyon sokat ér. A 2.3-as biturbó dízelmotorok teljesítményskálája 136 és 180 lóerő közötti.

Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy hosszú és méltatlan süllyedés után ismét magabiztos, céltudatos, nyereséges márka az Opel, amely nemcsak megőrizte régi erényeit, hanem újabbakkal gazdagította arculatát. Könnyű haszonjárműveinek megbízhatóságához és minőségéhez eddig sem fért kétség, de most, hogy biztosított a jövő, nincs ok elbizonytalanodni a későbbi kilátásokat illetően sem.

Azt, hogy miképp szuperál a Combo, a Vivaro és a Movano a gyakorlatban, mielőbb bemutatjuk menetpróbák vagy alaposabb tesztek alapján. Az első a sorban a Vivaro lesz, amelyet már vezettem a minapi sajtóprogram alkalmával.   

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....