WRC

Ogier egyre közelebb a kilencedik Monte-győzelméhez

2023.01.22.

De vasárnap még nem engedhet ki, mert Kalle Rovanperä egyre jobban szorongatja.

Sébastien Ogier a rekordot jelentő kilencedik Monte-Carlo-rali gyõzelme küszöbén áll, miután szombaton újabb hibátlan versenyzést mutatott be a francia Alpokban. Miután pénteken jelentős, több mint félperces előnyt épített ki, szombaton az előny megőrzésére, beosztására koncentrált, amiben segítette az a tény, hogy hó és jég nélkül, száraz pályákon zajlott a verseny, konstans körülmények közepette.

 

Szombaton azért megnehezítette a dolgát az utolsóként rajtoló Ogiernek, hogy a legkoszosabb útviszonyokkal neki kellett megküzdenie, mivel kavicsot, sziklákat és sarat sodortak a szakaszokra a levágásoknál a mezőnyben előrébb rajtolók. Azonban a nyolcszoros világbajnok francia ismét bebizonyította, hogy a rutin mekkora előny ezen a szinten: nem volt hajlandó kockázatot vállalni, kétségbeesetten el akarta kerülni a tavalyi csalódást, amikor egy éles kő okozta kései defekt keresztülhúzta a győzelmi esélyeit. Óvatossága miatt azonban a tavalyi világbajnok Kalle Rovanperä a szombati nap végére 16 másodpercre csökkentette mögötte a hátrányát, ami érdekes vasárnapot vetít előre.

Ogier bízik benne, hogy van elég előnye így is, de mivel még négy trükkös gyorsasági szakasz van hátra, bármi megtörténhet. Az itt elért győzelmével a Monte-Carlo-rali győzelmek tekintetében a ranglista élére kerülhet, megdöntve azt a rekordot, amelyen jelenleg a régi ellenféllel, Sébastien Loebbel osztozik.

"Azt hiszem, elégnek kell lennie (az előnynek)" – mondta Ogier. "Az utolsó gyorsaságin volt a legnagyobb esély a defektekre, így lazán vettem a dolgokat, nem siettem, és örülök, hogy most véget ért a szakasz. Ez egy újabb jó nap volt. A szakaszgyőzelmekért nem kapsz plusz pontot, és volt egy előnyünk, amit csak menedzselnünk kellett. Elfogadtam, hogy veszítünk egy kis időt, és minimálisra csökkentettem a kockázatokat. Nagyon tiszta vezetés volt, ez volt a terv, és boldog vagyok, hogy itt vagyunk a nap végén. Kalle nagyon jó munkát végzett ma, most olyan erős helyzetben vagyunk, hogy kettős győzelmet szerezhetünk a csapatnak. De holnap még négy szakasz van hátra, be kell fejeznünk a munkát” – tette hozzá.

A regnáló világbajnok Rovanperä erősen kezdett, és a délelőtti három szakaszból kettőt megnyert, így némi előnyt épített ki maga és a Hyundai sztárja, Thierry Neuville között. A belga válaszul maga is ment két szakaszgyőztes időt, így most pontosan ugyanannyi a hátránya Rovanperätól, mint annak Ogier-től: 16 másodperc. Elfyn Evans a pénteki defekt okozta hátrányát szépen dolgozta le, Ott Tänakot a szombati nap második szakaszán utasította maga mögé, jelenleg 24,5 másodperccel áll Neuville mögött a negyedik helyen. Az M-Sport Fordhoz idén visszatérő Tänaknak nem volt meg a tempója, hogy a dobogóért küzdhessen, amit tetézett az is, hogy nem működött a szervokormány megfelelően a Ford Pumájában. De legalább nem ment el teljesen a rásegítés, mint a csapattárs, Pierre-Louis Loubet autójában pénteken. Egyébként Loubet szombaton az első gyorsasági utolsó kanyarjában máris odacsapta a Puma jobb hátulját a szalagkorláthoz, és kitörte a futóművet.

A Toyota negyedik pilótája, Kacuta Takamoto az összetettben a hatodik helyre kúszott fel, miután megelőzte Dani Sordót a Le Fugeret-ből Thorame-Haute felé vezető első futáson. Sordo, aki most a hetedik helyen áll, továbbra sem érti, hogy miért nem tud versenyképesebb időket futni a Hyundai-jal.

A nyolcadik helyezett csapattársa, Esapekka Lappi péntek éjszaka beállítás-módosítást kért, amitől szombaton sokkal kényelmesebben érezte magát a számára új i20 N-ben. A 12. gyorsaságin egy jobb hátsó defekt kisebb időveszteséget okozott számára, de ez nem befolyásolta jelentősen az általános helyzetét.

Vasárnap még négy szakasz vár a mezőnyre.

Az állás szombat este:

1. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h27m11.5s

2. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +16.0s

3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +32.0s

4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +56.5s

5. Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m37.3s

6. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m15.7s

7. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m08.8s

8. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m11.4s

9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +8m06.1s

10. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +8m21.3s

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....