Forma-1

Nico Rosberg nem beszélne sokat az ütközésről

2014.08.26.

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Forma-1-es Mercedes német pilótája nem akar sokat beszélni arról, hogy a vasárnapi Belga Nagydíjon ütközött csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal, s ennek nyomán utóbbi később feladta a versenyt.

– Egyszerűen nincs értelme annak, hogy túlságosan bő lére eresszük ezt az egészet – mondta egy hétfő esti rendezvényen Hamburgban Rosberg, s hozzátette, az egész ügyet csapaton belül kell elrendezniük. – Nem ez volt az első, és nem is az utolsó alkalom, ezt szintén el kell fogadni – nyilatkozta a 29 éves versenyző, aki hangsúlyozta, minden futamon a győzelemért harcolnak, illetve a világbajnoki címért is csatáznak Hamiltonnal, ezért egyértelmű, hogy sok "súrlódási pont" van közöttük.

A két pilóta gyakorlatilag az első futam óta harcol a vb-címért, emiatt már több nézeteltérés volt közöttük.


Rosberg vasárnap második lett az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) mögött. A második körben egy előzési kísérletnél összeért az autója Hamilton Mercedesének bal hátsó kerekével, a brit az ütközés következtében defektet kapott, s gyakorlatilag elszállt az esélye a pontszerzésre. Hamilton aztán sokáig a 16. helyen haladt, s nem tudott előrébb jönni, ezért azt kérte a csapattól, hogy engedélyezzék a számára a futam befejezését, mert nem akarja feleslegesen használni a motort.

Az istálló vezetői csak a 39. körben, öt körrel a leintés előtt hívták be a boxba a britet, aki ekkor befejezte a Belga Nagydíjat. Hamilton számára azért volt fontos, hogy pontszerzésre esélytelen helyzetében hamar abbahagyja a versenyt, mert az idén egy pilóta legfeljebb öt motort használhat el a szezon során.

Rosberg most 220 ponttal vezet az összetettben, Hamiltonnak 191 pontos, az idei vb-sorozatból pedig még hét futam van hátra. A következő nagydíjat Olaszországban, Monzában rendezik a jövő hét végén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....