Kína

Nagy sebességű vasúttal kötik össze a kínai nagyvárosokat

2017.01.11.

- Nagy sebességű vasúttal kötik össze a nagyobb kínai városok 80 százalékát 2020-ra, a hálózat hosszát 19 ezerről 30 ezer kilométerre növelik - jelentette be a kínai kormány.

A 13. ötéves tervben, vagyis 2016 és 2020 között 3500 milliárd jüant (148 ezer milliárd forint) költenek vasútfejlesztésre - közölte minap Jang Jü-tung közlekedési miniszterhelyettes. Jelenleg Kínában működik a világ második leghosszabb - 121 ezer kilométeres - vasúti hálózata, ezen belül a világ leghosszabb - 19 ezer kilométeres - nagy sebességű vasúthálózata.


Kínában a múlt héten adták át Sanghaj és Kunming között a világ egyik leghosszabb, öt tartományon keresztülhaladó, 2252 kilométeres nagy sebességű vasútvonalát, amely 35-ről 10,5 órára rövidíti le a menetidőt Kína virágzó keleti partvidéke és az elmaradottabb délnyugati térség között, érintve számos jelentős turisztikai desztinációt. Ugyancsak szerdán máris megkezdték egy újabb szupervasút építését Kunming és a tőle délkeletre fekvő Nanning között.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....