rendezvény

Nagy Futam - Hetedszer rendezik meg a belvárosi bemutatót szerdán

2019.04.30.

Hetedik alkalommal rendezik meg szerdán a technikai sportok Nagy Futam elnevezésű eseményét, amelynek során Budapest belvárosában tartanak bemutatót az autó- és motorsport hazai és külföldi kiválóságai, a sztárvendég a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is Max Verstappen, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótája lesz.

Az idei rendezvény különlegessége az elektromos formulaautós világbajnokságon, a Forma-E-ben szereplő egyik versenyautó lesz, amelyet eddig még nem lehetett látni Magyarországon. A Mahindra Racing versenygépét a Forma-E-ben háromszoros futamgyőztes belga Jerome D'Ambrosio vezeti majd.

A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Bazilikánál kialakított paddockban már szerda reggel 8 órától meg lehet nézni a versenyautókat, a show pedig 14 órakor kezdődik és 16.30-ig tart. Ennek keretében tartja meg bemutatóját Verstappen és D'Ambrosio, de a ralikrossz-világbajnokságon szereplő Szabó Krisztián is pályára gurul az Audi S1-es versenyautóval, valamint a magyar pilóták közül a túraautó-világkupában (WTCR) szereplő Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda), illetve a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert is.

 Magyarország eddigi egyetlen Forma-1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt egy Formula Renault-val megy majd végig az Erzsébet tér-Andrássy út-Oktogon-Andrássy út-Erzsébet tér útvonalon, de tartanak bemutatót ralisok, terepralisok és autókrosszosok is. Az esemény megtekintése ingyenesen. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....