Peugeot 5008
Az autót, mint művészi inspirációt értelmezi újra a Peugeot x MOME meghívásos fotópályázata, melynek nyertes munkáit az egyetem Campusán mutatják be. A francia márka a YellowKorner nemzetközi fotóprojektjének mintájára a fotográfia szakkal együttműködésben tizenkét MOME-kötődésű fotóművészt kért fel arra, hogy dolgozzanak ki merész és szokatlan vizuális koncepciót, megjelenítve az új, 3008-as modellt.
A kiállítás keretében olyan egyedülálló munkákat láthatunk, amelyek az „Allure” – vagyis a vonzerő és a csábítás – témakörét dolgozzák fel. Mindegyik alkotás sajátos nézőpontból közelíti meg a szabadság és az utazás élményét. A művészek magával ragadó világokba kalauzolnak minket, oda, ahol elmosódnak a valóság és a képzelet határai.
Bálint Zsófia elmondta, a márka először vett részt itthon művészeti projektben, fiatal fotóművészeket tudtak így anyagilag támogatni. A Peugeot márkaigazgatója hangsúlyozta, kifejezettem nem reklámfotókat kértek az alkotóktól, sőt témaválasztásban sem kötötték meg a kezüket. Ez maximálisan vissza is köszön a képeken.
A fotókiállítás megnyitóján mutatkozott be a Peugeot vadonatúj, 7 személyes SUV modellje, az 5008 is, mely még több teret ad az inspirációnak és az Allure életérzésnek. A kiállításról részletesebb anyaggal is jelentkezünk, de most lássuk a Peugeot hazai premierjét és magát az autót, amit Mocsai Zoltán marketingvezető mutatott be. Az információk birtokában tette ezt dicséretes önmegtartóztatásban és hosszúságban, mégis csak kiállításmegnyitó volt a helyszín.
Az új 5008 természetes ügyfélköre a család, plusz mindazok, akiknek nagy autó kell. Utóbbiakból van bőven, ismerve azt is, hogy a magyar ember szeret eggyel nagyobb autót venni, mint ami neki feltétlenül kellene.
Az elődmodell a hétszemélyes SUV kategóriában abszolút piacvezető volt, több mint 2500-at adtak el belőle itthon a nagycsaládos programban. A modell valahol a kompakt és a felső közép kategóriás SUV-k között van és fontos, hogy nem éri el az 5 méteres hosszt, ami városban hasznos, mert jól manőverezhető az autó. Megtudtuk, a jövő év közepén érkezik az 5 személyes kivitel is.
Az újságírók nagyon részletes sajtóanyagot kaptak az új Peugeot 5008-as modellről, de Mocsai Zoltán szükségesnek tartotta kiemelni, hogy más lett a második harmadik üléssor. A második tág határok között állítható és viszonylag könnyű bejutni a harmadik üléssorba is. Fontos, hogy a 7 személy mögött is marad még 260 literes csomagtér, míg az úgynevezett cargo üzemmódnál 1,8 köbméter a rakodóhely.
Az új 5008-as is a Stellantis STLA Medium platformjára épül, amit kifejezettem villanyautókra fejlesztettek ki, lényegében a műszaki megoldások is ugyanazok, mint a 3008-asnál. Az E-5008 új mércét állít fel: ez az egyetlen olyan tisztán elektromos meghajtású SUV, amelyik 7 utasnak is kivételesen tágas életteret és akár 660 km hatótávolságot kínál. Az autó tökéletesen megfelel az olyan ügyfelek igényeinek, akik hatékony elektromos teljesítménnyel rendelkező nagyméretű SUV-t keresnek.
A Peugeot elkötelezett amellett, hogy 100%-ban elektromos márkává váljon, és folyamatosan bővíti a kínálatát. Az új E-5008 kivételesen tágas és barátságos utasteret kínál, lenyűgöző a Panoramic i-Cockpit® és a high-tech belső hangulat.
Az akár 660 kilométeres hatótávolság dicséretes, mint ahogy, a töltési idő is: 20 százalékról 80-ra fél óra alatt képes feltölteni az akkumulátorokat. A marketingvezető hangsúlyozta, az elméleti hatótáv mellett a gyakorlati az, hogy a 400 kilométert sztráda tempóban is simán tud az E-5008-as, vagyis erőlködés nélkül abszolválja a Budapest-Belgrád távolságot.
Az új Peugeot E-5008 modellválasztéka az egyszerűség kedvéért két felszereltségi szintből (Allure és GT), három opciós csomagból és három villanymotorból (210 LE, nagy hatótávú 230 LE és duplamotoros 320 LE 4WD meghajtással) áll.
A tisztán elektromos meghajtásra való áttérés elősegítése érdekében a Peugeot kétféle hibridet is kínál. Az E-5008 Hybrid 136 e-DCS6 változat a márka 48 voltos hibrid rendszerén alapul, ami egy új generációs 136 lóerős benzin- és egy villanymotorral ellátott, hatfokozatú dupla kuplungos sebességváltóból áll. A menet közben töltődő akkumulátornak köszönhetően ez a technológia alacsony fordulatszámon extra nyomatékot biztosít, és akár 15 százalékkal képes csökkenti az üzemanyag-fogyasztást (5,8 l/100 km vegyes WLTP ciklusban). Városban közlekedve közel felerészt 100%-ban elektromos, nulla kibocsátású üzemmódban is működhet.
Az új 5008 hajtáslánc-kínálata egy plug-in hibrid változattal (195 e-DCS7) is bővült. Itt a 92 kW-os elektromos motorhoz egy 150 lóerős belső égésű motor társul. A nagy kapacitású akkumulátornak köszönhetően tisztán elektromos üzemmódban több mint 80 kilométeres a hatótáv. Ez a változat a maga 60 literes üzemanyagtartályával igen messzire képes eljutni.
Az E-5008 villanymotorját a Stellantis -Nidec közös vállalkozás gyártja a franciaországi Trémeryben, a sebességváltó a Stellantis valenciennes-i üzemében készül. Az új E-5008-hoz kínált ACC akkumulátorokat a franciaországi Douvrinban található hatalmas gyártóüzem adja. Az ACC a Stellantis, a Mercedes és a Saft közös vállalkozásaként nagyfeszültségű autóipari akkumulátorok tervezésével és gyártásával foglalkozik. Ugyanakkor az E-5008 más szolgáltatóktól származó akkumulátorokat is használ.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!