2024.10.30.

Rendhagyó helyszínen és körülmények között, az Allure című fotográfiai kiállítás megnyitóján mutatta be az új Peugeot 5008-as modellt a szakújságíróknak minap a márka importőre.

2024.03.01.

A kategóriák felett álló nagy elektromos SUV gáláns helykínálatot, 7 kényelmes ülőhelyet és könnyen hozzáférhető harmadik üléssort kínál.

2022.01.22.

Családi hétüléses még nem volt ennyire korszakos, mint a Peugeot 5008, ráadásul egy olyan finom dízellel próbálhattuk, ami ma már ritkaság.

2021.03.07.

Amióta megjelent a Peugeot 508, 3008 és 5008 extrái között az ezer eurós (kb. 350 ezer forintba kerülő), katonai eredetű technológián alapuló éjjellátó rendszere, minden három vásárlóból kettő lecsapott rá. Az új autóipari galaxis, a  Stellantis márkája az egyetlen, amely ezt a technológiát...

2020.09.11.

A Peugeot piacvezető a kompakt SUV-k szegmensében, az 5008-as 2017-es bemutatkozása óta több mint 300 ezer példányban talált gazdára, azaz Európában és a kontinensen kívül is kereskedelmi sikertörténetnek számít.

2017.12.20.

Csodadolgokra képes az 5008 GT Line, mely tágas és gyors, csak nyomni kell a gázt, és persze nem félni az oroszlántól.

2017.08.03.

Folytatja és megerősíti a márka prémium törekvéseit a radikális stílusváltáson átesett, és kategóriájában is átpozíciponált 5008-as. A helykínálat osztályelső, a műszaki alapok pedig az Év Autója díjnyertes 3008-astól származnak, a kistestvér sikerreceptjét követve a hétüléses SUV-ok etalonja...

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....