Közlekedi a család 2014

A Michl-család jutott Győrből az országos döntőbe

2014.06.10.

Rekordnevezést hozott A közlekedik a család országos verseny megyei döntője, amelyet Győrben rendeztek meg harmincegy család részvételével. A győztes a Michl-család lett, akik szeptemberben a zsámbéki országos döntőn indulhatnak, s potenciális nyertesei a fődíjnak, egy vadonatúj Skoda Rapid Spacebacknak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság és a Porsche Győr Skoda telephelyének szervezői, akik nélkül Győrben nem jöhetett volna létre A közlekedik a család.

Rosta Roland, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság századosa, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára és csapata szombat reggel kilenc órára gondosan előkészítette a Porsche Győr Skoda telephelyének udvarán a szlalom pályákat, ahol a szülők autóval ügyességi pályán, a gyerekek pedig kerékpárral ugyancsak egy szlalom pályán teljesítették a feladatokat.

Elmélet....

A vezetés mellé kockakirakó, valamint kerékpárosoknak és B-kategóriás járművezetőknek szóló elméleti teszt is járult, így összesen öt feladatot kellett teljesíteni az önként jelentkező családoknak.

...és gyakorlat gyermekeknek...

Amíg a családok – szülők és gyermekek – ügyeskedtek, Rosta Roland századostól megtudtuk, a verseny három éves története során Győrben ilyen sokan még sosem neveztek. A rekord értékét az sem csökkenti, hogy a harmincegy családból végül tizenkilencen fejezték be értékelhető eredménnyel a megyei döntőt.

...és felnőtteknek.

A díjakat Németh Lajos ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettestől vehették át a családok. Az első helyet a Michl-család szerezte meg, jutalmuk negyven ezer forintos vásárlási utalvány, harminc ezer forint értékű Skoda nyeremény, továbbá a részvétel joga a szeptemberi országos döntőn.

Díjátadásra felkészülve.

A családfő, Michl Róbert, aki gépjárműoktatóként dolgozik, elmondta, két éve már bejutottak az országos döntőbe, s akkor második helyezést értek el. Ez is inspirálta, hogy értékesítő feleségével Zsuzsannával, valamint hatodik osztályos lányukkal, Zsófiával ismét próbálkozzanak, s ahogy két éve,  úgy most is siker koronázta próbálkozásukat.

Michl Róbert, felesége Zsuzsanna és lányuk Zsófia másodszor is az országos döntőben.

A Győr-Moson-Sopron megyei versenyen második helyezést ért el a Fehér-család, míg harmadik helyen a Csíkász-család végzett.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....