Gyutai Adrián

Mentor lett Gyutai Adrián

2016.10.08.

A Korda Racing 25 éves motorosa lett a segítője az utánpótlás egyik legtehetségesebb tagjának, az idei Mini GP Pro kategória magyar-cseh-szlovák bajnokának, Oláh Barnabásnak.

Sokáig úgy tűnt, hogy akár véget is érhet Gyutai Adrián versenyzői pályafutása, pedig a paksi tehetség tavaly a Moto3 misanói vb-futamán a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott. Azonban mára biztossá vált, hogy folytatja a versenyzői karrierjét, ám emellett a magyar utánpótlás egyik legjobbjának szakmai munkájáért is felel. A Korda Racing motorosa irányítja majd a téli felkészülését a tízéves Oláh Barnabásnak, aki idén megnyerte a korosztálya számára kiírt magyar-cseh-szlovák bajnokságot, illetve a Közép-Európa Kupát a Mini GP Pro kategóriában. Az elmúlt hétvégén már Adrián segítette az ifjú tehetséget szezonzáró versenyén, ahol Barna a szombati második helye után vasárnap mindkét futamot megnyerte a MAMI Kupa Youngtimer 90 kategóriában.

„Nagyon örülök neki, és megtisztelőnek tartom, hogy Barna apukájában felmerült az ötlet, hogy közösen dolgozzunk. Két évvel ezelőtt, egy kecskeméti versenyen láttam először motorozni, már akkor lenyűgözött, miként megy a pályán, egyszerűen nem hittem el, amit láttam. Nagyon tehetséges kissrác, sokra viheti. Remélem, hogy pár héten belül elkezdhetjük a felkészülést a 2017-es szezonra. Az Euroringen már ott voltam mellette, ahol vasárnap remek teljesítménnyel mindkét futamot megnyerte. Félelmetesen gyors, egyszerűen fantasztikus, amit már tízévesen tud a motorozásról” – mondta Gyutai Adrián.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....