General Tire

A megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli idén a General Tire.

2015.06.07.

A General Tire texasi tesztpályája már 55 éve áll a biztonságos közlekedés szolgálatában. Az ünnepségsorozat keretében az USA egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező abroncsmárkája egy jubileumi roadshow keretein belül mutatja be a texasi Uvalde városában található létesítményét Európában.

Az első tesztpályák 1959-ben készültek el a városban. Az akkori igényeknek megfelelően elsősorban az új fejlesztésű abroncsok várható futásteljesítményének meghatározására használták őket a General Tire szakemberei, akik az amerikai fogyasztók elvárásainak megfelelően hajtották végre a teszteket. A 14 km hosszú ovális pályán megszakítás nélkül tudtak körözni az autókkal, akár a közutakon megengedettnél nagyobb sebességgel is. Viszont ennél fontosabb, hogy az azonos helyszín miatt a tesztek eredményei összehasonlíthatóvá váltak. Az évek múlásával folyamatosan bővítették a létesítményt. Épült például haszongépjármű-abroncsok tesztelésére alkalmas pálya, murvás pálya terepjáró abroncsok teszteléséhez, vagy éppen a kőfejtőkre jellemző útfelületeket szimuláló terület.

A fogyasztói igények 80-as években tapasztalt változásával párhuzamosan bővítésre került sor, így a futásteljesítmény és a defekttűrő-képesség mellett immáron a menetbiztonságot is tudták vizsgálni. Ebben az időszakban került új tulajdonoshoz a cég, amely így 1987 óta a Continental vállaltcsoport tagja. Európai abroncsgyártóként a Continental hagyományosan más szempontokat helyez előtérbe a fejlesztés során, mint amerikai versenytársai. Az amerikai autósok és autógyártók elsősorban az abroncsok rossz útviszonyok között mutatott teljesítményét, illetve ellenállóképesességét értékelik, de az európai gyártók és fogyasztók számára leginkább a jó irányíthatóság, a rövid fékút, valamint a hatékony vízre felúszás elleni védelem a fontos.

Azonos körülmények egész évben

Az Uvalde városában található tesztlétesítmény fontos előnyt jelent a Continental számára, ugyanis a meleg texasi éghajlatnak köszönhetően itt egész évben azonos körülmények között lehet végrehajtani az abroncsteszteket, ellentétben Európa észak-nyugati részével. Éppen ezért a Continental az elmúlt évtizedekben vízre felúszást szimuláló medencékkel, az irányíthatóságot tesztelő pályákkal és a vizes körülményeket imitáló tereppel bővítette a létesítményt. A mérnökök minden évben mintegy 20.000 darab, a Continental csoport valamely márkája alá tartozó gumiabroncsot vizsgálnak meg. Ez a sorozat 90.000 órányi tesztelésnek és 5 millió km távolságnak felel meg.

Időközben változáson ment át a tesztlétesítmény használatának módja is. Uvalde-ban a hagyományos abroncstesztek mellett a Continental csoport által kiszolgált autógyártók is rendszeresen végeznek teszteket, amely például a General Motors tesztelőírásainak is megfelel. Az utóbbi időben egyre több autós újságíró is felkeresi a tesztközpontot, amely így egyre ismertebbé válik a szélesebb nyilvánosság előtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a texasi kisvárosban folyamatosan nő azon cégek és magánszemélyek száma, akik a tesztpályán szakértő instruktorok felügyelete mellett, biztonságos körülmények között szeretnék a közutakon megengedettnél nagyobb sebességgel kipróbálni autójukat.

A márka létrejöttének 100 éves jubileumát ünnepelve európai körútba kezdett a General Tire. A „100 év kaland” és a „Bármi lehetséges” a két jelmondata annak a március és szeptember között egész Európát bejáró konvojnak, amely a norvégiai Északi-foktól Szicíliáig, a portugál Atlanti-óceán partjától Bulgária leghíresebb fekete-tengeri strandjáig a földrész minden zugát igyekszik felfedezni. A roadshow célja, hogy bemutassa a márka impozáns történetét, a tartós és csúcsminőségű abroncsok gyártására épülő hagyományokat, valamint átfogó képet adjon az Európában jelenleg elérhető termékportfólióról. A három Mercedes ML-osztályból és az egy E-osztály kabrióból álló konvoj útközben megáll majd a Bolognában tartandó Autopromotec autóipari szakkiállítás helyszínén (2015. május 20-24.), a Budapest melletti Hungaroring versenypályán (2015. május 28-29.), és a németországi Bad Kissingenben rendezendő Abenteuer Allrad terepjárós rendezvényen (2015. június 04-07.) is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....