koronavírus elleni küzdelem

Majdnem 5 millió német még mindig Kurzarbeiten

2020.09.09.

A müncheni Ifo Intézet becslése szerint augusztusban közel egymillióval csökkent Németországban azok száma, akik az úgynevezett Kurzarbeitet veszik igénybe, ennek ellenére még legalább 4,6 millió olyan munkavállaló van, akinek fizetését az állam kiegészíti – írja az automobilwoche.de

A koronavírus miatt a világon mindenütt, így Németországban is súlyos helyzetbe kerültek a cégek. Hogy ne kelljen embereket elbocsátani, életbe lépett a Kurzarbeit intézménye, amely időközben Magyarországon is példa lett. A válság kezdetén még 7 millió német volt Kurzarbeiten, számuk fokozatosan csökken, az augusztusi adatok azonban azt mutatják, hogy a német ipar még messze van a normalizálódástól. Ennek egyik biztos jele, hogy a cégek 4,6 millió munkavállaló után igénylik az állami támogatást.

Bajorország éllovas a Kurzarbeitben. Fotó: BMW

A legtöbb ilyen dolgozó Bajorországban van, az egyik leggazdagabb német tartományban 990 ezren vannak Kurzarbeiten. A második legtöbb embert Baden-Württemberg tartományban regisztrálták, számuk 750 ezer volt augusztusban.

Az autóipar, a beszállítók, a fém- és gépipar a leginkább érintettek, ezeknél a cégeknél vannak a legnagyobb számban Kurzarbeiten levő dolgozók - nyilatkozta a portálnak az intézet szakértője. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..