Mercedes

Magyarországi bővítést mérlegel a Daimler

2015.06.10.

– A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal – mondta az MTI-nek szerdán Stuttgartban a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Magyar Levente a Daimler AG beruházásokért felelős vezetőjével folytatott megbeszéléséről elmondta: a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaság a kapacitásának bővítését és technológiájának fejlesztését is mérlegeli. A több fázisból álló beruházásról "komoly tárgyalások zajlanak" – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy a Daimler "rendkívül elégedett" a kecskeméti üzemmel, amely a stuttgarti központú globális óriáscég gyárainak hálózatában "kiemelkedően teljesít".


Arra a kérdésre, hogy valamennyi terv Kecskemétet érinti-e, azt mondta, hogy egyelőre nincs szó Kecskeméten kívüli konkrét helyszínről. A mérlegelt beruházás értékéről és a megteremthető új munkahelyek számáról az államtitkár azt mondta, hogy minderről még nincsenek pontos adatok. A projekt átfutási ideje egy-két év lehet – tette hozzá.

Magyar Levente Baden-Württemberg tartomány fővárosában egy befektetői fórumon is részt vett, amelyen Magyarországon tevékenykedő, további bővítést tervező, közepes méretű baden-württembergi cégek vezetőivel tárgyalt. Erről az MTI-nek elmondta: fontos, hogy a beruházók első kézből kapjanak tájékoztatást a magyarországi üzleti környezet alakulásáról, a támogatási lehetőségekről és a kormányzati döntések hátteréről, és várhatóan a bő tucatnyi vállalatvezetővel folytatott beszélgetés "is gyümölcsöző lesz".

Baden-Württemberg Magyarország egyik vezető gazdasági partnere Németországon belül, nagyjából 25 százalékos a részaránya a két ország közötti kereskedelmi forgalomban. Ráadásul Baden-Württemberg és Magyarország a lakosság nagyságát és a gazdaság méretét tekintve is nagyjából azonos súlyt képvisel, így "egyenrangú partnerek lehetünk" – emelte ki az államtitkár. A kormány mindezen tényezők alapján döntött a 2005-ben felszámolt stuttgarti főkonzulátus újranyitása mellett – tette hozzá Magyar Levente, hangsúlyozva, hogy a kapcsolatrendszer továbbfejlesztéséhez "elengedhetetlen a diplomáciai jelenlét" a tartomány fővárosában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....