amcsi autók

Madam V - a SEMA kiállítás csodaautója

2016.11.06.

A 464 lóerős Cadillac ABS-szel, kipörgésgátlóval, Track Mode-kapcsolóval és érintőképernyővel is rendelkezik. A Ringbrothers kreációja azonban nem egy szokványos custom car.

Kezdjük talán azzal, hogy a tengerentúlon egy restauráláson és modernizáláson átesett custom verdát „Restomod” autóként aposztrofálnak. Jim és Mike Ring azonban ezt, az egyébként megszokott műveletet, újraértelmezte és egy 1948-as Cadillac-ből vadonatúj autót alkotott, viszont nem a klasszikus forgatókönyv szerint. Ahelyett, hogy egy bivalyerős motor és egy látványos tuning által újult volna meg a régi, a testvérpár a jelenkor autójából készítette el a múltidéző penge verdát.

A SEMA kiállításon, kedden bemutatott Madam V, valójában két darab Caddilac ATS-V-ből készült. Egy használt 2015-ösből és egy vadonatúj 2016-osból, melyeket félbevágtak, az alvázukat 35 centivel megtoldották és saját kezűleg gyártottak köré modern és egyben retro karosszéria elemeket.

A lemezek alatt tehát egy ATS-V váza és technikája lapul, azonban a beltér minden eleme is a donorautóéval megegyező. A 48-as Cadillac-et idéző masina aggregátja egy ikerturbós, V6-os egység, melynek teljesítménye 464 lóerő, melynek működését a manapság ismert és megszokott elektronikus segédberendezések szabályozzák, biztosítva az újkori autóknál megszokott menetbiztonságot és utazási kényelmet. Madam V ezáltal egy 40-es évekbeli hot rod, blokkolás,- és kipörgés-gátlóval, 8 fokozatú automata váltóval és pályahasználatot segítő Track Mode kapcsolóval felszerelve.

Az ajtókat feltárva éri a legnagyobb meglepetés a külcsíntől ámulatba esett közönséget, ugyanis Madam V a márka legfrissebb modelljének enteriőrjével fogadja az utasokat. A 2016-os Cadillac ATS-V komplex műszeregysége a szakszerű átépítésnek köszönhetően abszolút működőképes maradt. „Egy klasszikus custom car építésekor jellemzően megszabadulunk a legtöbb eredeti komponenstől, csakhogy a lehető legmodernebb, vagy a leginkább testreszabott kivitelhez jussunk. Jelen esetben épp az ellenkezőjét tettük, mindent megtartottunk, amit csak lehetett, hiszen jól megtervezett alkatrészekkel volt dolgunk” – nyilatkozta Mike Ring egy sajtóközleményben.

A Ring fívérek által megalkotott ütős megjelenés és az extrém erős motor révén Madam V hozza a sokak által imádott hot rod fílinget, a General Motors egyik legjobban megkomponált hardware-jét használva mindehhez.

Forrás: yahoo.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....