Limitált mennyiségben megkezdődött a legendás 1967-es Ford Mustang hű utánzatának a sorozatgyártása, mégpedig elektromos kivitelben.
Teljesen új alkatrészekből gyártják és az ára egy luxusautóéval vetekszik majd.
Egyre nagyobb igény mutatkozik a régi, még gépiesen vezethető autótípusok felélesztésére és modernizálására, ahogy haladunk előre a lélektelen, elektrifikált autók felé.
Egyfajta restomod csomaggal kölcsönözhetünk modern külsőt Ferrari 550 Maranellónknak, de ehhez előbb szükség van az autóra magára.
Pedig csak pénzt szeretett volna szerezni a családjának.
Úgy tűnik, hogy a restomodok aranykorát éljük, hiszen a legtöbb autós legenda belekezdett egykori csúcsmodelljeik modernizálásába.
Először fotókon az utóbbi idők legmenőbb restomod projektje, amin az AMG félgyári versenycsapata dolgozik.
A Patriot Campers FJ49 profi munkának tűnik, és tulajdonképpen az is, még ha alkotóinak nem csupán legelső munkájáról, de legelső autójáról is beszélünk. Ezt a nagyszerű restomodot ugyanis két tinédzser srác építette – igaz, apukájuk is besegített.
Ma már sokaknak nem mond semmit a Bizzarrini név, viszont egykor a legszebb és legjobb sportautókat építette az olasz autógyár. És most visszatértek.
Hatalmas restomod mánia van jelenleg az autós kultúrában, de ez esetben pont fordítva történtek a dolgok: egy modern autóból csináltak múltidézőt.