Lexus
Mindössze száz darab készül abból a Lexus LC Inspiration kiadásból, amely idén ősszel kerül az észak-amerikai márkakereskedésekbe. Az exkluzív kupé legnagyobb látványossága a Nori-zöld fényezés és az azzal nemes kontrasztot alkotó belső színvilág. Az autó Európában is elérhető – kicsit kevesebb titokzatossággal, de gazdagabb választékkal.
Ezüst, fekete vagy fehér: a világszerte eladott autók több mint 50 százalékát ezen három árnyalat valamelyikében rendelik meg a vevők. Ha a szürkét is idesoroljuk, a részarány meghaladja a 70 százalékot. Ez, persze, nem feltétlenül a végfelhasználók ízlését tükrözi, inkább arról lehet szó, hogy a flottakezelők, bérautó-szolgálatok és egyéb, jelentős autóparkot vásárló ügyfelek ezekkel a visszafogott, semleges, egyáltalán nem megosztó tónusokkal igyekeznek javítani a járművek esélyeit a használtpiacon.
Az ínyencek persze igyekeznek különleges színeket választani autójukhoz: sárgát, pirosat, kéket. Ezeknél a színeknél is ritkábban alkalmazza az autóipar a zöldet – Észak-Amerikában száz autóból kettőt-hármat, a világ más piacain ennél is kevesebbet rendelnek –, noha az autóiparon kívül ez egyike a legkedveltebb színeknek világszerte. Az autógyártás azonban beskatulyázta a zöldet: a versenyautókhoz illő British Racing Green, illetve a terepjárók körében kedvelt katonai tónusok mellett nemigen jut esélyhez az elegáns luxusautók szegmensében.
A Lexus dizájnereit talán pont ez a kihívás motiválta, amikor az LC kupé új Inspiration különkiadásához egy különleges tónus, a Nori-zöld mellett döntöttek. A nori egy ehető tengeri moszatfajnak a VIII. század óta használatos japán elnevezése, így egyszerre kötődik a Lexus kulturális hagyatékához, a környezeti fenntarthatósághoz és az ínyencséghez.