drón
Kalocsán a lakosság kérésére a Mátyás király utca és a Vörösmarty utca kereszteződését pásztázták a rendőrök néhány órán keresztül. A problémásnak jellemzett helyen egy kerékpárút is húzódik. Az autósok pedig sokszor figyelmen kívül hagyják a részükre kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát, és nem biztosítanak elsőbbséget a kerékpárosoknak. A csütörtöki akció során több jogsértő sofőrt is lefüleltek, nekik – az elkövetett szabálysértéstől függően – helyszíni vagy közigazgatási bírságot kell fizetniük.
A kecskeméti járőrök a megyeszékhelyen többek között az elsőbbségi szabályok betartását, a tilos jelzésen történő áthaladást és a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték. Délután 14 és 16 óra között a Budai út - Bethlen körút - Jókai utcai csomópontot figyelték, ahol probléma a tilos jelzésen történő áthajtás.
Az egyenruhások összesen negyvenkét szabálysértőt büntettek meg. Figyelmet érdemel az a tény, hogy közülük tizenhatan fittyet hánytak a saját, közvetlen biztonságukra: ők nem használták vezetés közben a biztonsági övet.
A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!