ICDP

Kevesebb készletre gyártott autót hozhat a járvány

2020.06.16.

A koronavírus kapcsán gyakran írtunk a gyártók és kereskedőik telephelyein álló több ezer eladatlan autóról. Bár a járvány még nem ért véget, a sok közül mindenképpen az az egyik tanulság, hogy nem feltétlenül fenntartható a nem rendelésre gyártott autók mennyisége.

Ahogy az ICDP kutatószervezet fogalmazott, a készletre gyártott autókkal kapcsolatos döntések elsősorban olyan szakemberektől származtak, akik a gyártósorra visszanézve megállapították, hogy minden rendben van, de nem foglalkoztak a hátuk mögött álló több ezer legyártott, de még nem eladott autóval.

Pedig nem volt ez mindig így. A kilencvenes években az ICDP tanácsadói munkájának jelentős része a gyártási folyamatokhoz kapcsolódott és elsődleges feladatuk a gyártás optimalizálása volt, hogy ne álljon annyi eladatlan autó minden lehetséges telephelyen. Mindez meg is valósult a legtöbb gyártónál, de az akkor kialakított folyamatokat vagy alapvetően megváltoztatták, vagy a hosszú évek apró módosításai után egyszerűen megszűntek működni.

Persze nem véletlenül. Az utóbbi évek alacsony kamatlábú pénzügyi környezetében nem kellett aggódni, hogy az autók nem találnak gazdára, így kialakultak azok a csatornák, amelyeken keresztül ezek az autók gazdára találtak. Ugyanakkor bár ez több eladott autót eredményezett, magas költségekkel járt. Ezek az autók többnyire a kereskedőknek lettek felajánlva, akik forgalomba helyezték őket, így könnyen és jó áron tudták azokat értékesíteni úgy, hogy profitjuk is maradt rajta.

A koronavírus járvány rámutatott ennek a rendszernek a hiányosságaira és veszélyeire. Tökéletesen működik, amíg nem történik valami váratlan. A nyilvánvaló biztonsági megfontolások mellett ez az egyik fő oka annak, hogy a gyártók olyan óvatosan indították újra a gyártósoraikat. Minden bizonnyal tartanak attól, hogy ha a gyárak újra teljes kapacitás mellett ontják magukból az autókat, egy esetleges második járvány hullám miatt ismét rengeteg autó marad náluk eladatlanul.

Persze valószínűtlen, hogy a nagy autógyártók kevesebb autót gyártsanak, sokkal nagyobb esély van a készletpolitika átalakítására. Eddig a kereskedők kapták meg az autókat, tehát ha egy adott modell csak egy kereskedőnél állt rendelkezésre azonnal, csak ott lehetett megvenni, egy másik kereskedő nem adhatta el. Így sokszor “rossz helyen” volt az autó, olyan kereskedőnél, aki nehezen tudta azt eladni.

Az ICDP jóslata szerint a jövőben inkább központi készletek lesznek, melyekhez minden kereskedő hozzá tud férni. Ilyenek most is léteznek és működnek, de várhatóan a következő években ezekre helyeződik át a hangsúly, a kereskedők pedig búcsút mondhatnak az új autók forgalomba helyezésének, amivel egyszerre tettek szivességet a gyártóknak, hiszen növelték az eladási adatokat, valamint maguknak, hiszen ezeket az autókat kifejezetten jó áron kapták meg a gyártótól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....