Volkswagen
A Volkswagen konszern állítólag véglegesítette az új olcsó márka első típusának dizájnját. Hans Demant projektvezető a Reuters riporterének elárulta a Pekingi Autószalonon, hogy jól haladnak a márka bevezetésével. „A koncepció és a dizájn készen van. Minden alkatrészt Kínában fogunk gyártani.”
A Volkswagen igazgatótanácsa már zöld utat adott az olcsó almárka bevezetésének, amelynek első modellje 2016-ban jelenik meg, várhatóan kétmillió forint alatti alapáron. Egyelőre csak Kínában vezetik majd be a modellt, azonban ha sikeresnek bizonyul, akkor a világ más fejlődő piacai is kaphatnak belőle, például India, Dél-Amerika, a Balti-államok, Afrika, és Kelet-Európa is.
Korábban az akadályozta a projekt kibontakozását, hogy gondot okozott a Volkswagen-minőségű alkatrészek előállítása és megtervezése ilyen alacsony költségszintek mellett.
A Volkswagen az új márkájával a Dacia és más olcsó gyártók konkurense kíván lenni, emellett az is a célok között szerepel, hogy segítségével növeljék a részesedését a hihetetlenül gyorsan fejlődő kínai autópiacon, és hogy 2018-ra a világ legnagyobb autógyártójává váljon a csoport, megelőzve a GM-et és a Toyotát.