BUX

Kedvező hangulat mellett emelkedésre számítanak

2013.09.19.

Kedvező hangulat mellett emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

   Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kiemelte: az amerikai tőzsdeindexek jelentősen emelkedtek a szerdai Fed-döntés hatására a gazdaságélénkítő mennyiségi monetáris lazító program keretösszegének megtartásáról, így csütörtökön egész Európában és a magyar tőzsdén is emelkedés várható. Erősödött a forint is, ami szintén kedvezően hat a piacra, ugyanakkor kérdés, hogy a hurráoptimizmus meddig tart. A befektetők a vasárnapi németországi választásokra is figyelnek - tette hozzá.
    Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szintén arról beszélt, hogy Nyugat-Európában és a BÉT-en is kedvező hangulatban emelkednek majd a mutatók, ennek a mértékét a magyar tőzsdén is egy százalékra tette. Hozzátette: pozitívan hatott a piacokra, miután a Fed úgy döntött, nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét. Az elemző szerint a forint piacán is komoly erősödést lehet látni, a szerdai 297 után csütörtök reggelre 294,5 forinton jegyezték az eurót.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,43 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 18 454,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16 200 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4415 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,55 százalékkal 317 forintra gyengült, forgalma 243,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3665 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 234,3 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,16 százalékkal 21 750 forintra csökkent.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
Télen kell kabriót, és motort venni! Tartja az ősi bölcsesség. Amiben van is ráció, hiszen a....
2025.02.15
A német gyártó egy rózsával borított elektromos hot hatch-et állított ki Londonban a szerelem....
2025.02.15
1,4 milliárd dolláros adótörvény miatt – írja az orf.at.   ..
2025.02.15
A bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb olyan járműflottájával rendelkezik, amelynek tagjai OTA....
2025.02.15
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi....
2025.02.15
Divatos, látványos kütyük nélkül is hozza a jövő élménydús, könnyed vezetési élményét az Ioniq 5,....
2025.02.15
A Carlos Sainz-ot is a soraiban tudó brit istálló új néven folytatja 2025-től. ..
2025.02.15
A japán tuningcégek által már korábban felfedezett Hiace-hez már a gyári GR Sport kínálatából is....
2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....